Kis nyereségek, nagy veszteségek árán

Az elmúlt hetekben egy maláj repülőszerencsétlenség és a gép megmagyarázhatatlan eltünése rendszeresen címlapokon tartotta az esetet. Miközben a mai napig nem lehet tudni mi történt pontosan és egyáltalán hol zuhanhatott le a Maláj Légitársaság repülője, feltételezhető, hogy sok ilyen esethez hasonlóan az előre nem látható körülményeken túl kisebb-nagyobb emberi mulasztások és hibák is közrejátszottak a tragédia bekövetkezésében.

A pontosság átka

Jacob Veldhuyzen Van Zanten a KLM legjobb pilótája volt, mi több a légitársaság biztonsági és oktatási szakembere is egyben. A holland légitársaság Van Zanten fotójával hirdette biztonságos szolgáltatásait.  Van Zanten egy KLM Boeing 747-es géppel 1977 március 27-én Amszterdamból Gran Canariára tartott 248 utassal és személyzettel a fedélzeten. Felszállásuk után kapták a hírt, hogy spanyol terroristák robbantást hajtottak végre Gran Canaria repülőterén és újabb robbantás veszélyéről értesültek a spanyol hatóságok, ezért minden ide tartó repülőt, így a KLM járatot is  a közeli Tenerife repülőterére irányítottak át.

A KLM Van Zantennel hirdette magát a pontosságot hangsúlyozva

A Kanári szigetek kisebb tagja, Tenerife Los Rodeos (ma Tenerife Északi) repülőtere nem volt felkészülve nagyobb repülőgépek tömeges fogadására, ráadásul ahogy a nap telt az időjárás is romlani kezdett, így mire a repülők folytathatták volna útjukat az időközben átvizsgált és biztonságosnak talált Gran Canaria repülőtérre, egyre sűrűbb köd szállt le Tenerifére.

Van Zanten precíz ember volt, nem szerette a késést és jól ismerve az ilyen helyzeteket tudta, hogy a késés súlyos költségeket jelenthetett volna munkáltatójának, a KLM-nek, ezért mindent megtett, hogy minél jobban kihasználja az időt és minél előbb felszállhasson. Mivel Gran Canaria elérése után Amszterdamba indult volna vissza, azt gondolta, hogy a Tenerifén elvesztett időt részben azzal kompenzálhatja, ha megtankolja gépét, hogy ezzel ne menjen el az idő visszaindulás előtt. Emiatt viszont mire kész lett a tankolással a köd megvastagodott és nem kapott felszállási engedélyt. Mikor a köd oszladozni kezdett a tenerifei torony a KLM és egy szintén Boeing 747-es Pan Am gépnek engedélyt adott, hogy elhagyják parkolóhelyüket és induljanak a kifutópályára. Először a KLM ment végig a felszálló pályának az indulási végéhez, majd a Pan Am gép indult, amelynek a C3 kijáratnál kellett volna elhagyni a felszállópályát ezzel tisztává téve az utat a KLM gép számára.

A tenerifei reptér sematikus térképe és a két gép mozgása (Wikipedia)

Miközben a Pan Am pilótái nem találták az egyébként jelöletlen oldalsó kijáratok között a torony által számukra kijelölt hármas számút, a KLM gép lejelentette, hogy felszálláshoz felkészült. A türelmetlen Van Zanten utasította a másodpilótát, hogy kérje meg rádión a felszállási engedélyt. A másodpilóta az engedély feltételezett megkapása után, de mint utólag kiderült a felszállásra szóló valós engedély nélkül jelentette, hogy felszállásra készek. A torony válasza az volt, hogy „OK”, ami nem a szabályzat szerinti, félreérthető válasz volt, Van Zanten mivel minél előbb indulni akart félre is értette, noha a szintén a cockpitben tartózkodó kollégájuk figyelmeztette, hogy még nem kaptak végső engedélyt a felszállásra. Van Zanten teljes gázra kapcsolta a motorokat és elindult a felszállópályán. A gépek egymást sem látták és a torony sem látta a kifutópályát. A rádió zavarai miatt sem a torony, sem a KLM gép pilótái nem hallották, hogy a Pan Am azt jelezte, még nem hagyta el a kifutópályát, mert nem találja a 3-as kijáratot. Amikor már csak 100 méterre volt a kép repülőgép, akkor vették észre egymást. A Pan Am gép éles kanyarral próbált lefordulni a fűre, Van Zanten pedig - bár még nem volt elég sebessége - felrántotta a gép orrát, amely sikeresen el is ment a Pan Am felett, de a gép alja középen eltalálta az amerikai gépet és mindkettő felrobbant. A KLM gép minden utasa és a személyzet, 248 fő, valamint a Pan Am 396 utasából és személyzetéből 335, azaz összesen 583 ember ember meghalt.

Miközben a torony munkatársai hibáztak, illetve zavarok voltak a rádió adásvételnél, valamint a kaotikus helyzetet csak fokozta a köd a tenerifei reptéren, Van Zanten felelősségének súlya nem kérdéses, viszont annál meglepőbb egy minta pilóta esetében:

-         -  Sietsége megalapozatlan volt, hiszen a kockázathoz képest, amit vállalt elhanyagolható volt az a költség és idő, amit spórolt a légitársaságnak és az utasoknak.

-          - Nem hallgatta meg kollégáit, akik óvatosságra intették (A másodpilótának ilyen helyzetben mindent meg kell tennie, hogy megakadályozza a tragédiát, amennyiben úgy itéli meg, hogy az első pilóta nem a szabályokat vagy az elvárható gondosságot követve cselekszik.)

-         -  Ha nem tölti az időt tankolással, akkor még a köd leszállta előtt elindulhatott volna más gépekhez hasonlóan.

-         -  Szintén a tankolás miatt nehezebb lett a gép és valószínűleg ha ez a plusz súly nincs, akkor nem ütközik össze a Pan Am Boeingjével, ráadásul a tele üzemanyagtank miatt a robbanás és tűz is sokkal súlyosabb volt, tovább rontva a túlélés esélyeit.

Vajon hogy követhetett el Van Zanten ilyen hibákat?

Hajlamosak vagyunk rövidtávú előnyökért jövőbeli nagyobb veszteségeket kockáztatni

Bár szerencsére az ilyen tragédiák viszonylag ritkák, az emberi természet egyik alapvető jellemzőjére mutat rá az eset. Szinte észre sem vesszük hányszor vállalunk nagy(obb) kockázatot kis(ebb) nyereségek elérése érdekében. Vagy megfordítva sokszor nem teszünk meg kis rövidtávú kénylemetlenséggel, lemondással járó lépéseket hosszútávú és nagyobb mérvű előnyök elérése vagy bajok elkerülése érdekében. Minden nap van egy jó érvünk, hogy miért ne mozogjunk, miért ne együnk kicsit kevesebbet és egészségesebbet, halasztgatjuk a leszokást a dohányzásról és az italról, így telnek múlnak az évek, majd egyszercsak jön egy súlyos betegségről szóló diagnózis, amelyben ha nem is halunk meg, hosszantartó, fájdalmas és költséges, sokszor nem is teljes gyógyulást eredményező beavatkozásokon kell átesnünk. Hasonlóan vagyunk a takarékossággal is. Havi kisösszegű megtakarítással és ésszerű befektetésével nyugdíjas éveink minőségileg jobbak lehetnek, miközben a havi összeg, amelyről a jövőnk érdekében lemondunk, fel sem tünne, mégis a társadalmak nagy része nem takarít meg eleget.

Új hűtőládánk, plazma tévénk, vagy éppen tabletünk beszerzése előtt hetekig járjuk a boltokat, vagy tájékozódunk az interneten, hogy spóroljunk mondjuk tízezer forintot, ugyanakkor rövid gondolkodás után aláírunk egy óriási kockázatokat hordozó többmilliós hitelszerződést, amelyről a banktisztviselő vagy éppen a szomszédunk azt mondja, hogy nagyon előnyös. Hasonlóan kötünk évekre szóló, és komoly kockázatokat rejtő befeketetési és biztosítási kostrukciókat, anélkül, hogy tisztáznánk milyen kockázatokat és potenciális hasznokat tartogat az számunkra.

Agyunk túlterhelt a sok információ és hatás miatt, sms, email, facebook, telefon ... nem is csoda , ha kezdünk megőrülni, legszívesebben időnként kikapcsolnánk, ami nagyon szerencsés lenne, relaxálás, jógázás, tai chi vagy éppen egy nyugodt séta keretében. Ehelyett ezen, ún. kognitív túlterheltség ellen úgy védekezünk, hogy agyunk analitikus rendszerét (már ha egyáltalán használunk ilyet) kikapcsoljuk és gyors, ösztönös döntéseket hozunk. A két rendszer működését és különbségeit Daniel Kahneman (közgazdasági) Nobel-díjas pszichológus Gyors és lassú gondolkodás című, egyben életművét is összefoglaló könyvében mutatja be. Az egyik rendszer analitikus, hosszas mérlegelés alapján hoz döntéseket, de helyette gyakran az intuitívebb második rendszer működik, amely kevésbé analitikus, nem (a valós) valószínűségekkel számol, durva becslések, egyszerű mentális modellek, heurisztikák  alapján dolgozik és erősen befolyásolja pillanatnyi pszichikai állapotunk, az adott pillanatban uralkodó érzelmeink. Emiatt gyakori, hogy rövidtávú kis nyereségekért, örömökért, vagy éppen lemondások helyett az egyszerűbb utat választjuk, ami sokszor hosszú- vagy akár már rövidebb távon is megbosszulja magát. Mint láttuk a világ egyik legnagyobb légitársaságának legjobb pilótája csupa jószándék által vezérelve közel 600 ember halálát okozó szerencsétlenség okozója lett így.

Burmai napok 2 - A mosoly otthona

Max Weber korszakalkotó, A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme című művében a vallások hatását vizsgálja társadalmi-gazdasági folyamatokra, de nem kell a tudománytörténet egyik legrangosabb társadalomtudósának lenni ahhoz, hogy az egyszeri utazó sok értékes megfigyelést tehessen a vallások szerepéről a Föld különböző pontjain járva. Számomra a legkedvesebb, legmegnyugtatóbb élményt azok az európai szemmel nézve nagyon elmaradott, szegény országok és az ott élők, adták, ahol a buddhizmusnak meghatározó szerepe van a mindennapi életben. Katmandu érzékszerveket "támadó" intenzív forgatagából, meghatározóan hindu környezetéből egy szinte teljesen buddhista területre, mint Tibet, Bhután, Laosz vagy Burma, érkezve olyan, mintha szanatóriumba lépne az ember. A minket érő hatások a töredékükre, vagyis hosszabb távon is elviselhető szintre esnek vissza és bármennyire izgalmasak és érdekesek Nepálban vagy még inkább Indiában, pár nap után nagyon leszívják az embert, mindezek befogadására alkalmassá tevő mentális és lelki tartalékait.

Buddha 70 méter hosszú fekvő szobra, az egyik legnagyobb Burmában,
Rangoonban egy focipálya méretű fedett csarnokban

Malgot István írja a következőket Korábban indulj című könyvében:

Sok mindent láttam itt Cambodiában. Azt nem láttam, hogy verik a gyereket. Nem fegyelmezik ordibálva. Ha rosszul teszi a dolgát, megmutatják, hogyan lehetne jobban. (...) Ezért is érzik, hogy fontosak. (...) Ezért, ha megfogják a kezedet, ha odaadják mosolyukat, egész lényüket odaadják. Egy másik lény sugárzását érzed, s nem a saját kis fintoraid képét látod, mintegy tükörben. (...) Így kellenek, így jó, hogy vannak.

Ehhez nincs mit hozzátenni, nem azért, mert nincs tele az én szívem is ilyen élményekkel, hanem azért, mert Malgot annyira jól fogalmazta meg ezt az érzést, ami hatalmába kerít minket sok helyen Délkelet-Ázsiában. Körülnézve sok szempontból szerencsésebb hazámban az egyik alapvető különbség, amit ezekhez az országokhoz képest látok, hogy sokkal, de sokkal több lehetőséggel az életben történő elinduláshoz és érvényesüléshez, sokkal több a panasz, a türelmetlenség, a másokkal szembeni bezárkózás, ellenségesség és mindennek a gyökere értelemszerűen a gyerekkorban keresendő. (De a gyerekkorból hozott traumákat tovább rombolják azok a társadalmi mechanizmusok, amelyek az önmagáért felelősséget vállaló demokratikus társadalom és a másoktól megoldást váró, viszont ezért demokratikus jogairól is lemondani képes társadalom modelljei között megrekedt Magyarországra jellemzőek.)

Iskoláslányok hazafelé menet Rangoon kínai negyedében

Óriási áldás egy gyereknek, ha jó néhány évig az élete kezdetén nagyon sok időt tölt a szülei és különösen az édesanyja közelségében, szeretetét és védelmét élvezve, amíg elég erőt gyűjt, hogy megkezdje lassú önállósulását, először az iskolában, majd a saját életének alakításában. És jó, ha úgy néznek rá, úgy szeretik, ahogy Malgot írja, vagyis olyannak szeretik, amilyen. Nem kritikátlanul, nem magára hagyva, de feltételek nélkül szeretik, vagyis nem akkor, ha "jó" gyerek, ha jó jegyeket hoz az iskolából, ha azt csinálja, amit a szülei elvárnak tőle.

Naplemente Bagan pagodái és sztúpái között

Ez az életben kapható legfontosabb energia minden ember számára, az hogy szerethetőek, elfogadhatóak vagyunk úgy amilyenek vagyunk és kitől mástól várjuk a leginkább ezt, mint a saját szüleinktől. A mi életünk a miénk, nem az ő egójuk meghosszabbításai,  hanem autonóm személyiségek vagyunk. Ennek az érzésnek a magabiztosságát látom a mosolyukban Ázsiában és ennek a hiányából fakadó riadtságot, izgágaságot, agresszivitást sokszor itthon.

Noviciusok ünnepe Baganban

Burmában a lakosság döntő többsége a magánszektorban, mezőgazdaságban, kézművesiparban, kereskedelemben dolgozik. Ahhoz, hogy egy család, amelyben átlagosan ma 3-5 (egy-két generációval korábann 5-7 gyerek) van meg tudjon élni mindkét szülőnek dolgoznia kell és a nagyszülők is életük végéig aktívak.

A nagyszülők is életük végéig dolgoznak

Nincs bölcsöde, óvoda és iskola sem elég. Két szünnapot (Újhold és Telihold buddhista ünnepnapjait) leszámítva minden nap dolgoznak, hétvégén is, egész évben. Az anyának magával kell vinnie kisgyerekét ahol dolgozik, a piacra, ahol a családi gazdaság terményeit árulja, a szövőüzembe, mert rajta kivül csak a rokonok tudnak rá vigyázni, akik szintén dolgoznak.

Könyvárus lány gyermekével Baganban

Ezért nem ritka, hogy a nagy családokban van egy-egy nagynéni, aki nem házasodik meg, azért, hogy segíthesse testvéreit és azok gyerekeit. Óriási lemondás, olyan, ami igazán megmutatja, hogy a szükség mekkora úr, de azt is, hogy a szeretet hatalma mekkora. Egyik idegenvezetőnk The The is ezt az életet választotta, hogy családjának segíthessen, az idegenforgalmi szezonon kivül pedig önkéntesként tanít a törzsének falusi iskolájában.

Kislány első próbálkozásai a körömlakkozással mamája standján a bagani piacon

Nem érezni a burmaiakon sem ezt az egzisztenciális nyomást, sem az állandó munkát és lemondást, mert nem is így élik meg. Közösségben élnek és dolgoznak, a családokon belül hihetetlenül erős kötelékek működnek és bár pont bagani idegenvezetőnk Tin-Tin elvált, ez rendkivül ritka. Egy falun belül is nagyon erősek a családok kapcsolatai, együttműködése, ahogy családon belül is.

Bagani kislány thanakha fa törzséből készített természetes napkrémmel az arcán

Persze, ezekkel a fontos és erős, szereteten és elfogadáson alapuló emberi kapcsolatokkal sem könnyű a burmaiak élete. De buddhistaként eleve tudják, hogy az élet szenvedés, lelki gyakorlataik, a meditáció segít a mindennapok minél harmonikusabb megélésében. A városokban már egyre inkább, de a zárt vidéki közösségekben még nem mutatkoznak a jelei a társadalmi különbségeknek, amelyek idővel megkezdik bomlasztó hatásukat. Van áram és mobiltelefon is, de a lakosság nagy részének élete nagyjából ugyanabban a mederben zajlik évszázadok óta és jelentős részük egy falu vagy kerület szintjén a csere révén önellátó.

Fiatal lány az Inle-tó közelében a piacon

Burma egy üdítő szinfolt a globalizálódó, urbanizálódó, növekedési mítosza által hajtott és a jelenét egyre kevésbé emiatt megélni képtelen világban és egyike az egyre inkább eltünő igazi tradicionális, évezredes távlatban is alig változó kultúráknak. Őszintén és teljes szívemből remélem, hogy a jövő évi választások eredményeként Aung San Suu Kyi és pártja kerül hatalomra és Burma valós demokráciává válik, anélkül hogy az ehhez vezető út számunkra is ismerős zsákutcáit meg kellene járnia és mindez úgy történik, hogy ennek a kultúrának minél több értéke még sokáig megtartható és mosolygó, elégedett, kedves arcok köszönnek vissza az országot járva.

Burmai napok 1 - December és a Hölgy

Aung San Suu Kyi Burmai levelek című könyvében, melyet éppen decemberben burmai elutazásunk előtt kezdtem olvasni, azt írja, hogy Burmában nicsenek évszakok, ahogy a világ sok más táján ismerik az emberek és emiatt azt gondolhatnánk, hogy a burmaiak nem állnak annyira erős kapcsolatban az évközi változásokkal. Ez természetesen nem igaz, mert a burmaiak többsége ma is a mezőgazdaságban dolgozik vagy kézművesként vidéken, ahol nagyon is erős összhangban élnek a természettel. Ráadásul, ha négy nem is, de három évszak a forró, a nedves és a hűvös igen is létezik írja a Hölgy, ahogy Burmában nevezik és ami alapján a róla készült film is a címét kapta. (The Lady, rendezte Luc Besson, 2011-ben jelent meg és a kiváló Michelle Yeoh játsza a főszerepet.)

A Hölgy - Aung San Suu Kyi, 2013 októberében (Wikipedia)

Hűvös időszak

A hűvös évszakban, vagyis ezekben a decemberi, januári napokban, a burmaiak éjszakára több takarót használnak, nappal is több réteget vesznek nyári ruhájuk fölé. Az Inle-tónál, ahol 10 fok alá megy a hőmérséklet éjszaka, a nap elején és végén sídzsekit vesznek a longyi - férfiak és nők által is viselt hosszú, egyenes szabású, valójában egy téglalap alakú vékony, pamut takaróból magukra tekert szoknya - fölé, de ilyenkor is strandpapucsban járnak. Ez az időszak, a burmai "tél", vagyis a Hemanta számunkra európaiak számára a legelviselhetőbb, hiszen ilyenkor Rangoonban (hivatalosan Yangon) napközben sem nagyon megy 30-32 fok fölé a hőmérséklet, miközben éjszaka is gyakran elég egy ing, egy csepp eső sem esik hónapokig és kristálytiszta kék az ég. A burmai Hold-naptár szerint ugyanúgy létezik a 12 hónap és mindegyik számukra egy külön évszakot testesít meg. December, vagyis a Natdaw szokásai a buddhizmus elterjedése előtti hindu időkből származnak, amikor a hinduk Ganesh, az elefántfejű, a gadagságot képviselő istenség előtt borulnak le. Burma lakosságának többsége évszázadok óta buddhista, bár még ma is élnek törzsek, amelyek a korábbi jó és gonosz lények, természetbeli istenségek egykori és hindu szokásokkal vegyes ritusait tartják, illetve a híres bagani és máshol található sztúpák és termplomok között is találunk több olyat, amely még a buddhizmus elterjedése után is tartalmazott hindu motívumokat és nagyon hasonlít angkori társaira.

Szomorú sorokkal zárja Aung San Suu Kyi az évszakokról szóló gyönyörű képekkel leírt fejezetet, amikor arra gondol, hogy milyen lehet a vele együtt Burma poltikai szabadságáért küzdő politikusoknak, ellenzékieknek, akik ezt az időszakot nehéz körülmények között, a burmai börtönök celláiban, a hideg földön éjszakázva töltik a katonai diktatúra kemény megtorlásának köszönhetően, miközben ő bár háziőrizetben, de mégicsak ágyban, moszkitóháló alatt,  a hűvös éjszakától Chin takarókkal védve alszik. (Suu Kyi egyébként, a burmaiak döntő többségéhez hasonlóan teraváda buddhista, ezért minden reggel 4 órakor kel és egy órát meditál.)

Aung San Suu Kyi házának kapuja

.
Szerencsére Burma, vagyis hivatalos nevén Myanmar az elmúlt években elindult a demokratizálódás útján és a Hölgy is több év (1989 és 2010 között 21 évből 15-öt töltött) háziőrizet után szabadon járhat-kelhet és készülhet a 2015 évi választásokra, amelyeken tavaly júniusi bejelentése alapján indul az elnöki posztért. Ehhez azonban szükséges a burmai alkotmány módosítása, mert a katonai diktatúra idején, nyilván rá gondolva, az alkotmányba belefoglalták, hogy nem lehet elnök az, akinek külföldi rokonai vannak, márpedig Suu Kyi (1997-ben meghalt férjétől) angol apától származó fiai Angliában élnek. (Hát igen az Alkotmány módosít(gat)ás nem túl demokratikus eszközei elég elterjedt fogások a hatalmi játékokban és diktatórikus rezsimekben.) Amikor vezetőnket már a reptéri úton, arról kérdezzük, hogy mit gondolnak az emberek a Hölgyről, ahogy ő is hivatkozik rá, annyit mond, hogy "ő a mi álmunk, aki a családjáról és személyes sszabadságáról is lemondott azért, hogy Burmában küzdhessen a népe szabadságért". Nem kell ehhez többet hozzáfűzni, Luc Besson sem érhetett volna el nagyobb hatást, a könnyeinkkel küzdve emésztjük az első test- és lélekközeli burmai élményeket. (Tulajdonképpen az elnevezés abból származik, hogy a burmaiak Daw Aung San Suu Kyi-nak hívják, a daw nagynénit, idősebb hölgyet jelent, de igazi jelentését inkább a szintén használatos Amay Suu, vagyis Suu Anyánk képviseli.)

Családi és nemzeti tragédiák

A család kemény áldozatot hozott Burma szabadságáért és több személyes tragédiát élt meg. Suu Kyi édesapja, Aung San tábornok, nemzeti hős, ő volt a vezetője az angolok elleni sikeres szabadság mozgalomnak, illetve az angolokkal folytatott sikeres tárgyalásoknak, melynek 1947-es győzelme után pár hónappal egy tábornoktársa megölette. Suu Kyi két testvére közül ez egyik a házuk melletti tóba fulladt. Maga Suu Kyi választhatott az általa elnökölt NLD 1991-es elsöprő választási győzelme után, hogy visszatér férjéhez és gyerekeihez Angliába, vagy marad Burmában, de akkor háziőrizetben lesz (már a választásokat ott töltötte) és az utóbbit választotta. Így férje, Dr, Michael Aris, miután 1997-ben prosztatarákkal diagnosztizálták 1999-ben távollétében halt meg Angliában és utoljára 1995-ben engedték be Burmába, hogy találkozzon feleségével, akivel összesen öt alkalommal találkozott 1989 után. Suu Kyi 2011-ig gyerekeivel sem találkozhatott.

Az Aung San család 1947-ben pár hónappal a papa, Bogyoke Aung San meggyilkolása előtt.
A kétéves Suu Kyi középen alul látható a képen. (Wikipedia)

Burma 60 milliós fiatal népességével, természeti erőforrásokban duskálva Ázsia és a világ egyik leggazdagabb országa lehetne, ha a függetlenség 1947-es megszerzése óta nem töltötte volna belpolitikai harcok, majd a katonai diktatúra jármában az idő nagy részét. Ehelyett a világ egyik legszegényebb országa, ahol az emberek többsége havi két szabadnapot leszámítva (a buddhisták számára a Holdtölte és az Újhold ünnepnap, amikor a templomba, a pagodába mennek és ajándékot visznek Buddhának) napi 3-4 dollárért robotol. Kiváló példája annak, hogy néhány ember hatalomvágya és gátlástalan vagyonszerzése hogyan tesz tönkre egy népet. Ismerős képlet számunkra is. A rangooni reptérről a városba autózva és a következő tíz napban azonban szerencsére semmi jelét nem tapasztaltuk az egykori és tulajdonképpen még ma is hatalomban lévő rezsimnek, annak, hogy pár éve még ellenzéki politikusok és másképp gondolkodók százait, ezreit börtönözték be rendszeresen koncepciós perek és éjszakai letartóztatások eredményeként és sokan az embertelen körülmények között vagy kínzások eredményeként a börtönben haltak meg. Csak reménykedni merünk abban, hogy ez a fantasztikus ország tényleg elindult a demokratizálódás útján, bár kelet-európai tapasztalatunk azt bizonyítja, hogy ez ritkán lineáris fejlődés eredménye (hogy angolosan fogalmazzunk).

Van azonban valami, ami több elnyomó rezsimben élve és utazva mindig sziven üt: az emberek mosolya. A mosoly, amely barátságot, nyitottságot, szeretetet és reményt áraszt, még akkor is, ha egy ország vezetői közönséges gonosztevők, akik nyomorba taszítják népüket saját hatalmuk és gazdagságuk érdekében. A mosolyról szeretnék írni a következő részben, a mosolyról, amely túlél rezsimeket és gondokat, meggyógyít fájdalmakat és gyógyíthatatlan betegségeket tesz elviselhetőbbé. És amely nem utolsó sorban feltölt minket egyszeri turistákat, akiknek abban a szerencsében van részük, hogy évek óta felfedezhetik Dél-Kelet Ázsiát, ahol a szó szoros értelmében a legrövidebb út két ember között: a mosoly.

Yangon, 2014 január

Heavy metal - avagy a Fém változó állapota

Kissé megkésve, de még éppen időben röviden írok a Fém elemről, amely november-decemberhez tartozik a naptárban.

A görög metallon szó jelentése eredetileg bánya volt és ez is arra utal, hogy a klasszikus görög filozófia a négy alapelem (víz, föld, tűz, levegő) közé nem sorolta önálló elemként a fémet és ezt a jelentését, vagyis mint a bányászat termékét is csak később kapta. A fémeknek meghatározó szerepe van az univerzumban, a csillagászok lényegében mindent fémként kezelnek, ami nem hidrogén vagy hélium és a periodikus rendszer 118 eleméből is 91 fém. Már a kőkorszaki ember is ismerte az aranyat és ezüstöt, de az őskor és az ókor határán, a kőrézkor volt az első régészeti korszak az emberi történelemben, amelyben már használták a rezet, alapvetően díszként vagyis az eszközök továbbra is alapvetően fából és kőből voltak. Ez az időszak nagyjából i.e. 3-4000 évvel volt és a réz-, majd a bronzkor követte, amikor először csak rezet, majd a réz és ón kiolvasztásával és ötvözésével bronzot készítettek és használtak eszközök készítésére i.e. 3500-1500 között. Ezt pedig a vaskor követte nagyjából az i.e. 1500-1000 között elterjedve. A különböző kontinenseken és régiókban eltérő időben indultak ezek a korszakok, illetve volt ahol egyesek kimaradtak. Mindenesetre a különböző fémek használatának terjedése és ez alapján meghatározott régészeti korok váltakozása meghatározó volt az emberi fejlődésre. Már a rézkorban megjelent az írás és a bronz, majd vas szerszámok elterjedése alapvetően változtatta meg az ókori gazdaság alapjait, azzal, hogy elterjedt a kézművesség és teljesen átalakult a földművelés, valamint az építészet és nagy hatással volt a városi élet kialakulására. A fémeknek szilárdságuk mellett jó hő- és elektromos áram vezetési tulajdonságaik miatt széleskörű a felhasználása. A fémeket a bányászat révén a kőzetekből nyerjük vegyi reakciók révén. A fémeket ötvözve ötvözeteket (pl. bronz, acél) lehet készíteni, amelyeket szintén fémeknek hívunk.

A modern ötvözetek teljesen átalakították városaink képét...

... az örökké az ég felé törekvés szinte határtalanná vált.

A Fém alkímiája

A Fém jellegzetes Yin elem, elvágja a túlzott racionalitáson, vagy éppen értelmetlen filozofálgatáson alapuló tudati állapotokat, egyszerűen megérzi a dolgok, jelenségek lényegét, a hozzá tartozó mentális állapot nem véletlenül az intuíció. A jó intuíción alapuló döntéseink a legmagasabb tudást képviselik, hiszen nem egyszerűen saját tudásunk és tapasztalataink, hanem egy efölötti egyetemes tudás és tapasztalat jelenik meg benne, mentális örökségünk, amely emberöltők óta csiszolódik és öröklődik. Akire a fém változó állapota jellemző emiatt jó probléma megoldó, evidensnek látja a megoldásokat, könnyedén erőlködés nélkül csinálja dolgait, megjelenésében is erőteljes, mindenben hamar észreveszi a lényeget, figyelmét nem kötik le a felesleges részletek, nem agyal, nem gondolja túl a dolgokat. Meglátja a mindenben rejlő ürességet. Ennek az állapotnak a túltengése azonban könnyen elvezethet, ahhoz, hogy a mindenben rejlő üresség felfedezésén túllépve és mindent elvágva a dolgok értelmetlenségét látjuk azok üressége helyett. Az üresség nem egyenlő a semmivel, ugyanis az ürességből bármi lehet, a semmiből viszont nem lehet valami. Az üresség a lehetőségről, a semmi a lehetőség hiányáról szól. Az üresség helyett a semmi érzete könnyen vezethet depresszióhoz, szomorúsághoz, ami a Fém állapot jellemző érzelmi megjelenése. A diszharmonikus (Yang) Fém természetű emberekre jellemző, hogy elnyomják érzelmeiket, bánatukba kapaszkodnak és panaszkodóak. Ahogy Kierkegaard egy helyütt mondta: Az én bánatom az én váram. Elmúlt kapcsolataik vélt vagy valós sérelmeit hordozzák magukban és az újakba azért kapaszkodnak bele, hogy azt „érzelmi kötszerként használják”.[1] Ugyanakkor a Yin Fém természetű emberek a múltbeli lelki sérülésekre reagálva az új kapcsolatokba kapaszkodnak érzelmileg bele, mivel nehezen alakítanak ki félelmeik miatt új kapcsolatokat. Emiatt féltékenyek, ravaszok és alattomosak is lehetnek, irígyek másokra azon dolgok miatt, amelyekkel nem rendelkeznek, hiszen birtokló típusúak.

A Fém yin szerve a tüdő (novemberhez tartozik), jang szerve pedig a vastagbél (decemberhez tartozik). Az őszi hónapokban különösen fontos odafigyelni ezekre a szerveinkre és olyan gyakorlatokat, illetve diétát végezni, amely őket erősíti. A tüdő és általában a légutak, légzés erősítése, gyakorlása minden tai chi vagy jóga gyakorlat alapeleme, de vannak olyanok, amelyek specifikusan is erre valóak. A Fém elemhez tartozó érzékelés a szaglás és ennek megfelelően érzékszerve az orr. A hasi tájék határozott, de nem fájdalmas masszírozása két kézzel az óramutató járásával párhuzamosan naponta legalább egy alkalommal, úgy hogy háromszor négy kört csinálunk kiváló módja az emésztés elősegítésének és a vastagbél erősítésének. A Fémes emberre jellemző az erős szőrzet és haj, ami a megfelelő szív és veseműködést tükrözi. A Fémes ember harmóniájának megteremtéséhez különösen fontos a múltbéli sérelmek elengedése, az elutasítástól, elvesztéstől való félelem leküzdése, nyitottá és befogadóvá kell válniuk, hogy megtapasztalják az élet és a másokkal való kapcsolat melegségét és energiáját, amellyel saját maguk is töltekezhetnek.

A Fém állapotot a Föld táplálja, a Tűz semmisíti meg és a Fém a Víz állapotát táplálja.

---

[1] Taoista naptár 2012

Éljen a szingularitás - a Singularity University Budapesten

Nem foglalkoztat a jövő, úgyis mindgyárt itt van (Albert Einstein)

Napjaink magyar nihiljének hangulatában nagy örömet okoz, ha egy rangos, és a világon egyedülálló, vagy legalábbis kevesek számára elérhető rendezvényt pont Budapesten rendeznek meg. Az elmúlt napokban abban a szerencsében volt részem, hogy két napig, a gyönyörűen felújított Zeneakadémia épületében a Singularity University előadóit hallgathattam arról, hogy mi is történik - legalábbis a legmodernebb technológiák alkalmazását tekintve - a világon és ez alapján milyen jövő rajzolódik ki az emberiség számára a következő évtizedekben. (Bár, ami ma évtizedeknek tünik arról ki fog derülni, hogy pár év alatt elérhető. Így például a Human Genome projekt, ami több, mint 10 év alatt 3 Mrd dollárért valósult meg a 2000-es években, ma kevesebb, mint egy hét alatt 2000 dollárért elérhető lenne.)

Elveszve térben és időben

Elég ha az ember nyitott szemmel járkál a világban, hogy tudja milyen súlyos lemaradásban van Magyarország, főleg szemléleti, kulturális szempontból, ahhoz képest, ami és ahol ma a progresszió hajtóereje van  a világban. Amikor azonban külföldön vagyunk, külföldiekkel beszélünk, hogy ne is említsek egy olyan rendezvényt, mint a SU kétnapos konferenciája akkor sokkolóan szembesülünk gyorsuló lemaradásunkkal a világtól, vagy legalábbis annak fejlődő, haladó részétől. Már-már olyan érzésem volt, reggelenként belépve a Zeneakadémiára, hogy mindgyárt valaki elkéri az útlevelemet és némi vizsgálódás után azt mondja, hogy ne haragudjak, de nekem ide nincs jogom bejönni, mert bár van belépőm, de én a 19. századból jövök, most pedig a 21-ket írjuk. Már pedig ehhez az időutazáshoz nem sok lehetőséget ad mindaz, amit a téridő kontinuumról jelenleg tudunk. De ez gyorsan változhat :-).

Nos, a szingularitásnak az az interpretációja, amiről az egyetem a nevét kapta, nem a gravitációs, hanem a technológiai szingularitás, amely egyébként magyar származású tudóstól, Neumann Jánostól kapta a nevét és a hétköznapi ember nyelvére lefordítva azt a pontot jelenti, amikor a mesterséges intelligencia eléri az emberi intelligencia szintjét, azt meghaladja és innentől kezdve az emberiség jövője megjósolhatatlan. Nem mintha ma az lenne. Márpedig ez az időpont a megkérdezett tudósok átlagos előrejelzései alapján 2040 környékén következhet be, vagyis jó eséllyel még a mi életünkben, akkor is ha nem számolunk azzal, hogy a technológiai fejlődés gyorsaságát, még a legmerészebb kutatók is jelentősen alá szokták becsülni. De miről is szól mindez a hétköznapokban, vagyis azt már tudjuk, hogy mi lesz, csak azt nem, hogy addig mi lesz?

Amanda kerekesszékben (Singularity University Budapest, Zeneakadémia)

Amanda sztorija

Amanda, egy gyönyörű fiatal nő (volt), aki aktívan sportolt, majd egy síbalesetben élete egy pillanat alatt teljesen átalakult - deréktől lefelé lebénult. Kerekesszékhez van kötve és amellett, hogy mozgása jelentősen korlátozottá vált és kedvenc sportjait is teljesen más formában, bár elképesztő akaraterővel továbbra is űzi, más szemszögből nézi a világot. Azt kérte, hogy minden második ember álljon fel és nézzen le, az ülve maradók pedig nézzenek fel, illetve oldalra, annak érdekében, hogy azt éljék át, hogy mit lát ő, mi mindenből van kizárva kerekesszékhez kötve. Például, hogy a balesete óta, mivel nem tud felállni, nem tud valakit úgy megölelni, hogy a szíve a másik szívéhez közel legyen és amikor lehajolnak hozzá megölelni, azt inkább fojtogatásnak éli meg, mint ölelésnek. Megrendítő pillanatok voltak, amibe még a legérzékenyebb ember sem feltétlenül gondol bele, amikor egy szerencsétlen sorsú embertársát kerekesszékben látja. Ezek után Amanda, fizioterapeutája segítségével felvette az Ekso Bionics ún Exoskeletonját, vagyis egy olyan szerkezetet, amely a lábát és felső testét tartja, számítógép vezérli és felállt, majd járni kezdett. Ember és robot. A skeleton nélkül esélye sem lenne erre. Ennél a példánál kevés dolog alkalmasabb arra, hogy bemutassa mit is lehet megtudni, átélni az SU keretei között.

Amanda jár (Singularity University Budapest, Zeneakadémia)

Az alábbi linken elérhető az Ekso Bionics Exoskeletonjának bemutató filmje a Wired 2012-es konferenciájáról.

https://www.youtube.com/watch?v=02fpo9JPQtY

Ezt a szerkezetet eredetileg az amerikai hadseregnek fejlesztették ki, hogy a nagy távolságon (mondjuk 100km gyaloglás) súlyos terhet (akár 2 mázsát)  viselő katonákat segítse erre az ember feletti teljesítményre. Majdnem mindenről kiderült persze előbb-utóbb, hogy a hadsereg céljaira fejlesztették évekkel azelőtt, hogy polgári alkalmazása egyáltalán felmerült (internet, GPS, stb).

Az örökké élő munkanélküliek társadalma

Felsorolni is nehéz lenne mindazokat az alkalmazásokat, technológiákat, eljárásokat, amelyek ezt a szemünk láttára forradalmian átalakuló világot jellemzik. Egy biztos, az emberiség számára nincs más út társadalmi, egészségügyi, gazdasági problémáinak kezelésére, mint ez az egyre gyorsuló verseny az idővel. Neumann 1950-es években megfogalmazott megérzése a technológiai fejlődés szingularitásáról szinte a szemünk előtt következik be a robot-, nano, bio-, információs- és egyéb technológiák interdiszciplináris fejlődése révén. A problémák megoldása azonban újabb problémákat eredményez.

Ebben a szép új világban ugyanis tömegek fogják elveszteni állásukat.

Az egyik előadó Hamburg polgármesterétől pár hete például azt kérdezte, hogy mit fognak kezdeni egy ekkora kikötővel, ha már nem lesz rá szükség, majd az elképedt pogármesternek megpróbálta elmagyarázni, hogy a 3D nyomtatás korszakában egyre kevesebb áru mozgatása válik szükségessé és a modern technológiák miatt kiszoruló hagyományos energiahordozók szállítása is jelentősen csökkenni fog, illetve átalakul, nem beszélve az alapanyagok szállításának a csökkenéséről.

A Google vezető nélküli autója egyetlen baleset nélkül tett meg eddig több, mint egy millió mérföldet Kaliforniában, miközben egy átlagos vezető baleseti statisztikája lényegesen rosszabb. A kérdés, tette fel a egyik előadó, hogy mitől félünk jobban, ha egy vezető nélküli autó jön belénk, vagy a másik vezető okozza a bajt? A 2009-es válság állások millióit szüntette meg, de ez csak a töredéke annak a problémának, amely a következő 15-20 évben fog jelentkezni az embert helyettesítő technológiák terjedése miatt. Természetesen a kutatók már arra is keresik a választ, hogy mihez lehet kezdeni a fejlett társdalmakban munkanélkülivé váló több tízmillió emberrel, bár nagy részének a problémája addigra úgyis beolvad az öregedő társadalom problematikájába, amit csak súlyosbít az a helyzet, hogy a várható életkorunk jóval 100 év fölé fog ugrani ugyanebben az időszakban. Vagyis a már a mai ismereteink szerint  is csődben lévő nyugdíjrendszerek és ezen keresztül az egész emberiség nagyságrendileg nagyobb válsággal fog küzdeni, mint amire a rémálmainkban gondolni merünk.

Jó pap holtáig tanul

Mindenesetre mind a szabadidő eltöltése szempontjából, de különösen, ha túl akarunk élni egy az alkalmazkodási képességünknél gyorsabban változó környezetben, a tanulás tünik az egyik legjobb megoldásnak. Ebben, vagyis az élethosszig tartó tanulásban, mint sok más hasonló jelenséget vizsgálva mi magyarok eléggé le vagyunk maradva, pedig a gazdasági fejlettséggel nagyon erősen korrelál, nem véletlen, hogy Svájc van az első helyen. Így befejezésként adódik, hogy javasoljuk a Singularity University honlapjának tanulmányozását és lehetőség szerint valamelyik kurzus elvégzését, de addig is, amíg erre gyűjtünk sok minden elérhető ingyen is. Például fent vannak a korábbi előadások a youtube-on (l. alul), vagy a TED rendezvényei, illetve számtalan magazin, weboldal, blog, amely ezekkel a témákkal foglalkozik. Az (élet)erő legyen veletek.

https://www.youtube.com/user/singularityu

Lucifer hatás

Pár hete abban a szerencsében volt részem, hogy találkozhattam Philip Zimbardo professzorral, aki mind szakmailag, mind emberileg nagy hatással volt rám és előadásával, személyiségével mindenek felett egy nagyon kellemes élménnyel ajándékozott meg. (Mindezért köszönet a szervezőknek és különösen Orosz Györgyinek, a Prezinek és a Bojár Gábor által alapított AIT-nek, mint házigazdának.) Érdekes, hogy pár évvel korábban ugyanazon a napon találkozhattam Eliott Aronsonnal, a Társas lény című könyv szerzőjével, az elmúlt évizedek egyik legmeghatározóbb szociálpszichológusával. (Mindkét program szervezésében a Szeretem Magyarországot Klub fontos szerepet játszott - ha már a köszönet nyilvánításoknál tartunk.)

Philip George Zimbardo

Ember embernek börtönőre

Zimbardo, aki idén 80 éves, bár ötvennél nemigen néz ki többnek és a jó sziciliai vérnek köszönhetően ezúttal is megdobogtatta a női szíveket, több, mint kétórás előadást tartott az AIT-n, amit hosszú beszélgetés követett. Zimbardo az 1971-es "stanfordi börtönkísérlettel" vonult be a társadalomtudományok történelmébe. Véletlenül kiválasztott diákok egy része a kísérletben rab, másik részük börtönőr volt és mindkét társaság pár órán belül,a Stanford egyetem alagsorában berendezett "börtönben" magára vette a rá osztott szerepet, mintha nem is kísérletről lett volna szó. Olyannyira, hogy már 36 óra után a legmagabiztosabb(nak tünő) rabot ki kellett hozni idegösszeroppanás miatt. A kísérlet, amely eredetileg két hétre volt tervezve, hat nap után véget ért Christina Maslach, Zimbardo akkori barátnőjének és későbbi feleségének nyomására. A fiatal pszichológia doktorandusz hölgy azzal fenyegette meg Zimbardót, hogy elhagyja, ha azonnal nem szünteti meg ezt a kegyetlen programot. Érdekes volt látni a professzort, ahogy a több, mint negyven évvel ezelőtti sztorit mesélve újraéli a felismerést, hogy nemcsak a rabokat és börtönőrt játszó diákok vették magukra szerepüket, de ő is mint a kísérlet vezetője és igazából ez volt barátnője számára a legrémisztőbb és nem  a börtönőrök kegyetlenkedései. Cherchez la femme - Christina és a professzor azóta is boldog házasok.

Az, hogy a körülmények és a közösség hatására hogyan lesznek látszólag normális emberekből kegyetlen, akár gyilkolásra is képes szörnyetegek mind a szakmai, mind a szépirodalomban többször feldolgozásra került gondoljunk csak Nemecsek Ernő viszontagságaira a Fűvészkertben, vagy a Milgram-kísérletre, amikor a szintén önként jelentkezők képesek lettek volna a kísérletben vallatott rabokba akár halálós szintű elektromos áramot vezetni.*

Kokik és sallerek, avagy a permanens szabadságharc elmélete

Mindez nemcsak Zimbardo októberi pesti látogatása kapcsán jutott eszembe, mert szinte ezzel egyidőben több a jelenségre rímelő érdekes beszélgetésem volt barátokkal, ismerősökkel. Egy nagyon kedves ismerősömmel beszélgetve megdöbbenve hallgattam dühös kirohanását a minket gyarmatosító EU és multik kapcsán és hogy a magyar kormány milyen jól teszi, hogy szabadságharcot hirdetett ellenük. Elképedésem annak volt köszönhető, hogy az egyébként nagyon okos és kedves hölgy szemében egyfajta őrület jeleit láttam miközben magyarázott én pedig azon gondolkodtam, vajon tudatában van-e, hogy jól fizető állását, kocsiját és szakmai karrirerjét saját tehetségén túlmenően annak az európai székhelyű multinak köszönheti, melynek pesti cégénél dolgozik.

Gondolhatnánk, hogy elszigetelt jelenségről van szó, de ezt csak akkor gondolhatnánk, ha nem ismernénk a magyar társadalom értékválasztásairól szóló kutatások eredményét. Például azt, hogy az EU egyik leg EU ellenesebb társadalma a magyar, miközben a második legmagasabb egy főre jutó EU támogatást élvező ország vagyunk. Igenám, de ezeket általában hajlamosak vagyunk betudni annak, hogy persze van egy csomó fura ember Magyarországon, de ezekhez semmi közünk, nem a mi szocializációnk. Ez egészen addig így gondolható, amíg nem találkozunk a hárítás és kognitív disszonancia elképesztő formáival a közvetlen baráti, ismeretségi körünkben. Nemrég egy olyan beszélgetésbe csöppentem, ahol a negyvenes éveikben járó pénzügyi szakemberek magyarázták dühödten, hogy a multik és a privatizáció hogyan tette tönkre az országot. Mindez nem lenne meglepő, ha nem olyan üzletemberekről lett volna szó, akik az egyetem, rendszerváltáskor vagy nem sokkal azután  történt befejezését követően nemzetközi pénzügyi cégeknél helyezkedtek el (egy részük ugyanannál, bár nem egyidőben) és vagyonukat, illetve karrierjüket nem vállalkozás-alapítással és kockázatvállalással, hanem egy pénzügyi multi kényelmes vezető pozicióban alapozták meg, ráadásul részben privatizációs tanácsadásból, majd később nem egy közülük nagyon értékes állami vállalat lényegében ingyen történő megszerzésével.

Kivülről nézve mindkét történet hihetetlennek hangzik, hiszen értelmes és egyébként nagyon szimpatikus emberekről nem gondolnánk, hogy ilyen szinten válik szét bennük viselkedésük és attitűdjük, nagyon komoly előítéletet táplálva egy számukra pozitívan meghatározó csoport (a multik) és jelenség (a privatizáció) iránt. Ugyanakkor Zimbardo és Milgram nyomán elég nyilvánvaló, hogy a magukat (jelenleg jobb híján, vagy meggyőződésből) konzervatív értékrendűnek valló emberek hogyan veszik fel a jelenlegi kormány, mint konzervatív kurzus ideológiai és kommunikációs ruházatát, még akkor is, ha az saját életükkel, múltjukkal és cselekedeteikkel teljesen konfliktusban van. Zimbardo és Milgram kísérletei és az előbb leírt saját közelmúltbeli tapasztalataim pszichológiai szempontból nem ugyanarról szólnak, ugyanakkor a bennük lévő hasonlóságokat azért érdemes különösen jól érteni, hogy többet sejtsünk meg a jelenleg zajló magyar kísérletről és annak potenciális jövőbeli folytatásáról.

* Stanley Milgram, aki egyébként Zimbardo főiskolai barátja volt, 1961-ben azt vizsgálta, hogy meddig képesek a saját lelkiismeretükkel, meggyőződésükkel szembe menni a kísérleti alanyok az autoritás, a parancs hatására. A kísérlet ihletője a pár hónappal korábban indult Eichmann-per volt, ugyanis az egész világot abban az időben az foglalkoztatta, hogyan lehettek képesek a nácik azokra a szörnyűségekre, amelyek a második világháborúban és különösen a koncentrációs táborokban történtek, elképzelhető-e, hogy mindenki pusztán parancsot hajtott végre?

Földhöz ragadva, avagy a Föld elem időszaka

Itt van az ősz itt van újra. Rég írtam, nagyon jó volt a nyár, csak gyorsan el is ment. Mindig azon gondolkodom, hogy lehetne lelassítani. A legjobb módszer az unalom. Az unalom, amit negatív fogalomként használunk, hasonlóan a monotóniához, valójában ezek neutrális fogalmak, mindössze az egónk nem viseli el ezeket az állapotokat. Nem elég érdekes, illetve nem látja és emiatt mi nem látjuk magunkat elég érdekesnek, eredményesnek, jó fejnek és hasonlók. Az állandó tevékenykedés, sürgölődés miatt gyorsan mennek a napok, és közben halasztgatjuk a legfontosabb döntéseinket. A minap azt kérdezte a barátom, hogy mennyit fizetnék vajon az életem végén, ha még egy évet tölthetnék a gyerekeimmel. Valószínűleg nagyon sokat, bármit abban a pillanatban. Megfordítva: mennyit ér, ha egy évvel korábban vállalunk gyereket. Egyébként az idő sokszor lassan telik. Például nyáron miközben több, mint öt órán keresztül másztunk fel a Gran Paradiso 4065 méteres csúcsára 2730 méterről indulva hajnalban, azt hittem soha nem lesz vége. De hasonlóan lassan telik az az egy kis perc is, amíg mondjuk kakasállásban (egy tai chi gyakorlat) áll az ember fél lábon. Aztán a másik lábon ugyanígy és így váltogatva a lábakat eljutunk a lassan telő percek birodalmába.

Egy kicsit elhanyagoltam - így a rohanó időben - az írást is, de most pótolom. Amúgy is időszerű, hiszen az ősz, a nyári forróság vége, a Tűz elem helyett a Föld elem időszakát hozta el.

Két lábbal a földön

A Föld elem egyszerre jeleníti meg bolygónkat és a földet, amelyen élünk, amelyből növények nőnek ki és amelyben az elpusztult élőlények, növények a természet körforgásának részeként elporladnak, átalakulnak. A Földben található tápanyagokat a növények a talajban található vízzel szívják fel és használják anyagcseréjükhöz, illetve rajtuk keresztül a növényeket fogyasztó emberek és állatok értékes ásványi anyagokhoz (nyom)elemekhez jutnak. A Föld tehát táplálékunk és élettani szempontból fontos elemek közvetlen, vagy közvetett forrása a vízzel és a napfénnyel (tűz) együtt. A Föld amelyen – két lábbal – állunk a stabilitás, biztonság, állandóság megtestesítője, ugyanakkor az ehhez a komfortos állapothoz való túlzott ragaszkodásunk, életünk égi dimenzióinak fel nem ismerése a földhözragadottság, fantáziátlanság oka. A Föld a ma is, de különösen a korábbi évezredekben mint terület és mint termőtalaj a legfontosabb vagyontárgy, a hatalom letéteményese volt, amelyet az uralkodók, az egyházak és a földesurak domináltak egészen az újkorig, amikor a társadalmi fejlődés függvényében a jobbágyok felszabadítása, illetve földhöz jutása megváltoztatta a birtokviszonyokat.

A Föld nevű bolygó, amelyen élünk, mindössze egyötöd részben föld, mivel mint láttuk a Víznél, a Föld felületének nyolcvan százaléka víz. Miközben a fák és egyéb növények által termelt oxigén nélkül csak rövid ideig (a legutóbbi világrekord Stig Severinsen 1012-ben 22 perc 22 másodperc), víz nélkül talán pár napig, a föld terményei nélkül, vagyis táplálék nélkül viszonylag hosszú ideig kibírjuk és a világ lakosságának többsége bár a szárazföldön, de a vizek, tengerek partján, vagy ahhoz közel él. Vagyis anélkül, hogy az ember Verne Gyula jövőbetekintő vizióit követné, kijelenthető, hogy életünkben a föld, mint szárazföld nem kizárólagos jelentőséggel bír, akár a benne megtermő, belőle növekvő táplálékforrásainkat, akár az életvitelünket tekintjük. Malthus víziói a túlnépesedő bolygóról, ahol a táplálék termelés növekedése nem tud lépést tartani a populáció növekedési ütemével, szerencsére nem igazolódtak be. Legalábbis eddig. Egyre mozgékonyabbak vagyunk, egyre többen engedhetik meg, hogy több vagy kevesebb időt a tengerek, tavak, folyók partján, vizén töltsenek. Egyre kevésbé vagyunk földhöz ragadtak.

Vagy mégis?

A Föld elem alkímiája

A szó fizikai értelmében a tartózkodásunknak, mozgásunknak egyre inkább a technológiának köszönhetően, csak a fantáziánk szab határt. Erről vagyis az utazásról, a felfedezésről szólnak részben a bejegyzéseim is. Ugyanakkor lelki, mentális értelemben egyáltalán nem biztos, hogy szabadabbak vagyunk. Lelki sémáink, előző életeinkből, a fogantatás és terhesség körülményeiből, majd a koragyermekkor szocializációjából, különösen a családból, a szülőktől kapott nemzedékeken át hurcolt „stafétából” fakadóan rengeteg terhet cipelünk, amelyekkel fizikai mozgásterünknél sokkal szűkebbre szabjuk életünk valós terét, fejlődését. Földhöz kötöttek, röghöz kötöttek vagyunk a szó átvitt értelmében, fantáziánkat mások és saját hamis belső parancsaink hatására, valamint szellemi restségünk okán önkorlátozzuk. Talán a legjobb meditatív gyakorlat ennek edzésére, hogyha esténként mielőtt elalszunk, azt képzeljük, hogy kiemelkedünk ágyunkból (és már hallom is, „de hiszen nem is tudunk repülni!”), felemelkedünk a szobában, át a plafonon és tetőn ki a szabad ég alá („de hiszen nem lehet átmenni ezeken, csak roncsolással”!) és egyre magasabbra emelkedünk és lenézve először saját házunkat látjuk, majd az utcát, végül a várost, az országrészt ... határ szó szerint a csillagos ég. Vagy még az sem.

A Föld elem meghatározó bolygója a Szaturnusz, a jellemző mentális állapot a tisztafejűség és a legjellemzőbb érzelem a szeretet. A hozzá tartozó yin szervek a hasnyálmirigy és a lép, yang szerve pedig a gyomor. A Föld elemhez tartozó testrész a száj és az érzékelés szintjén ennek megfelelően az ízlelés. A jellemző íz az édes. Fejlődési szempontból a Föld elem a felnőtt korhoz tartozik.

A Föld természetű emberek, ha kiegyensúlyozottak általában csöndesek, önmagukkal és környezetükkel békességben, harmóniában élnek, nem aggódnak a dolgok miatt, nem vágynak többre, másokkal szemben megértőek, megbocsátóak és derűsek. Gyakorlatiasan viszonyulnak az élethez, viszonylag könnyen alkalmazkodnak és nem mások elnyomásán keresztül próbálnak érvényesülni. A diszharmonikus yin Föld elemű emberek azonban aggodalmaskodóak, gyanakvóak és bezárkozóak, ugyanakkor magukat belülről üresnek érzők lehetnek, akik túl sokat gondolkodnak és a világot nem élik meg a maga valóságában, elgondolásaikaz ritkán követik tettek. Ugyanakkor a yang Föld természetre a túlzott ragaszkodás, csüggés és a másik kisajátítása, felette való uralkodásra törekvés a jellemző, számukra az érzelmi függetlenség megtanulása a legfontosabb feladat.[1]

A Föld elemet a Tűz elem táplálja, a Fa elem semmisíti meg. Elégetvén indulatainkat, izgágaságunkat, sokbeszédüségünket és nyughatatlan állapotunkat, a Föld elem tisztafejűségéhez, nyugalmához, csendjéhez érkezünk el, ahogy a gyerekkor, kamaszévek szertelenségét, lázadását (okkal vagy ok nélkül) a felnőtt kor lenyugvása követi. Tudjuk mit akarunk és azt is mit kell tennünk. Megkötjük magunk körül a világot és egyre inkább az új hajtásokhoz, a születéshez járulunk hozzá.

---

[1] Taoista Naptár 2012 Szeptember