Burmai napok 2 - A mosoly otthona

Max Weber korszakalkotó, A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme című művében a vallások hatását vizsgálja társadalmi-gazdasági folyamatokra, de nem kell a tudománytörténet egyik legrangosabb társadalomtudósának lenni ahhoz, hogy az egyszeri utazó sok értékes megfigyelést tehessen a vallások szerepéről a Föld különböző pontjain járva. Számomra a legkedvesebb, legmegnyugtatóbb élményt azok az európai szemmel nézve nagyon elmaradott, szegény országok és az ott élők, adták, ahol a buddhizmusnak meghatározó szerepe van a mindennapi életben. Katmandu érzékszerveket "támadó" intenzív forgatagából, meghatározóan hindu környezetéből egy szinte teljesen buddhista területre, mint Tibet, Bhután, Laosz vagy Burma, érkezve olyan, mintha szanatóriumba lépne az ember. A minket érő hatások a töredékükre, vagyis hosszabb távon is elviselhető szintre esnek vissza és bármennyire izgalmasak és érdekesek Nepálban vagy még inkább Indiában, pár nap után nagyon leszívják az embert, mindezek befogadására alkalmassá tevő mentális és lelki tartalékait.

Buddha 70 méter hosszú fekvő szobra, az egyik legnagyobb Burmában,
Rangoonban egy focipálya méretű fedett csarnokban

Malgot István írja a következőket Korábban indulj című könyvében:

Sok mindent láttam itt Cambodiában. Azt nem láttam, hogy verik a gyereket. Nem fegyelmezik ordibálva. Ha rosszul teszi a dolgát, megmutatják, hogyan lehetne jobban. (...) Ezért is érzik, hogy fontosak. (...) Ezért, ha megfogják a kezedet, ha odaadják mosolyukat, egész lényüket odaadják. Egy másik lény sugárzását érzed, s nem a saját kis fintoraid képét látod, mintegy tükörben. (...) Így kellenek, így jó, hogy vannak.

Ehhez nincs mit hozzátenni, nem azért, mert nincs tele az én szívem is ilyen élményekkel, hanem azért, mert Malgot annyira jól fogalmazta meg ezt az érzést, ami hatalmába kerít minket sok helyen Délkelet-Ázsiában. Körülnézve sok szempontból szerencsésebb hazámban az egyik alapvető különbség, amit ezekhez az országokhoz képest látok, hogy sokkal, de sokkal több lehetőséggel az életben történő elinduláshoz és érvényesüléshez, sokkal több a panasz, a türelmetlenség, a másokkal szembeni bezárkózás, ellenségesség és mindennek a gyökere értelemszerűen a gyerekkorban keresendő. (De a gyerekkorból hozott traumákat tovább rombolják azok a társadalmi mechanizmusok, amelyek az önmagáért felelősséget vállaló demokratikus társadalom és a másoktól megoldást váró, viszont ezért demokratikus jogairól is lemondani képes társadalom modelljei között megrekedt Magyarországra jellemzőek.)

Iskoláslányok hazafelé menet Rangoon kínai negyedében

Óriási áldás egy gyereknek, ha jó néhány évig az élete kezdetén nagyon sok időt tölt a szülei és különösen az édesanyja közelségében, szeretetét és védelmét élvezve, amíg elég erőt gyűjt, hogy megkezdje lassú önállósulását, először az iskolában, majd a saját életének alakításában. És jó, ha úgy néznek rá, úgy szeretik, ahogy Malgot írja, vagyis olyannak szeretik, amilyen. Nem kritikátlanul, nem magára hagyva, de feltételek nélkül szeretik, vagyis nem akkor, ha "jó" gyerek, ha jó jegyeket hoz az iskolából, ha azt csinálja, amit a szülei elvárnak tőle.

Naplemente Bagan pagodái és sztúpái között

Ez az életben kapható legfontosabb energia minden ember számára, az hogy szerethetőek, elfogadhatóak vagyunk úgy amilyenek vagyunk és kitől mástól várjuk a leginkább ezt, mint a saját szüleinktől. A mi életünk a miénk, nem az ő egójuk meghosszabbításai,  hanem autonóm személyiségek vagyunk. Ennek az érzésnek a magabiztosságát látom a mosolyukban Ázsiában és ennek a hiányából fakadó riadtságot, izgágaságot, agresszivitást sokszor itthon.

Noviciusok ünnepe Baganban

Burmában a lakosság döntő többsége a magánszektorban, mezőgazdaságban, kézművesiparban, kereskedelemben dolgozik. Ahhoz, hogy egy család, amelyben átlagosan ma 3-5 (egy-két generációval korábann 5-7 gyerek) van meg tudjon élni mindkét szülőnek dolgoznia kell és a nagyszülők is életük végéig aktívak.

A nagyszülők is életük végéig dolgoznak

Nincs bölcsöde, óvoda és iskola sem elég. Két szünnapot (Újhold és Telihold buddhista ünnepnapjait) leszámítva minden nap dolgoznak, hétvégén is, egész évben. Az anyának magával kell vinnie kisgyerekét ahol dolgozik, a piacra, ahol a családi gazdaság terményeit árulja, a szövőüzembe, mert rajta kivül csak a rokonok tudnak rá vigyázni, akik szintén dolgoznak.

Könyvárus lány gyermekével Baganban

Ezért nem ritka, hogy a nagy családokban van egy-egy nagynéni, aki nem házasodik meg, azért, hogy segíthesse testvéreit és azok gyerekeit. Óriási lemondás, olyan, ami igazán megmutatja, hogy a szükség mekkora úr, de azt is, hogy a szeretet hatalma mekkora. Egyik idegenvezetőnk The The is ezt az életet választotta, hogy családjának segíthessen, az idegenforgalmi szezonon kivül pedig önkéntesként tanít a törzsének falusi iskolájában.

Kislány első próbálkozásai a körömlakkozással mamája standján a bagani piacon

Nem érezni a burmaiakon sem ezt az egzisztenciális nyomást, sem az állandó munkát és lemondást, mert nem is így élik meg. Közösségben élnek és dolgoznak, a családokon belül hihetetlenül erős kötelékek működnek és bár pont bagani idegenvezetőnk Tin-Tin elvált, ez rendkivül ritka. Egy falun belül is nagyon erősek a családok kapcsolatai, együttműködése, ahogy családon belül is.

Bagani kislány thanakha fa törzséből készített természetes napkrémmel az arcán

Persze, ezekkel a fontos és erős, szereteten és elfogadáson alapuló emberi kapcsolatokkal sem könnyű a burmaiak élete. De buddhistaként eleve tudják, hogy az élet szenvedés, lelki gyakorlataik, a meditáció segít a mindennapok minél harmonikusabb megélésében. A városokban már egyre inkább, de a zárt vidéki közösségekben még nem mutatkoznak a jelei a társadalmi különbségeknek, amelyek idővel megkezdik bomlasztó hatásukat. Van áram és mobiltelefon is, de a lakosság nagy részének élete nagyjából ugyanabban a mederben zajlik évszázadok óta és jelentős részük egy falu vagy kerület szintjén a csere révén önellátó.

Fiatal lány az Inle-tó közelében a piacon

Burma egy üdítő szinfolt a globalizálódó, urbanizálódó, növekedési mítosza által hajtott és a jelenét egyre kevésbé emiatt megélni képtelen világban és egyike az egyre inkább eltünő igazi tradicionális, évezredes távlatban is alig változó kultúráknak. Őszintén és teljes szívemből remélem, hogy a jövő évi választások eredményeként Aung San Suu Kyi és pártja kerül hatalomra és Burma valós demokráciává válik, anélkül hogy az ehhez vezető út számunkra is ismerős zsákutcáit meg kellene járnia és mindez úgy történik, hogy ennek a kultúrának minél több értéke még sokáig megtartható és mosolygó, elégedett, kedves arcok köszönnek vissza az országot járva.