Nap, energia, Montreux

A Genfi tó partján, Montreux-ben üldögélni és jazzt hallgatni több okból is jó dolog. Vannak nyilvánvaló okok. Montreux csodálatos mediterrán hangulata a tóval és szemben a havas hegycsúcsokkal. A jazz fesztivál, amelyet talán érdemesebb lenne zenei fesztiválnak hívni hiszen szinte minden stílus és irányzat képviselteti magát, bár szerencsére nomen est omen a jazz és a blues dominálja továbbra is a kínálatot. Biciklizés a tó körül, vagy túrázás a hegyekben, majd úszás a tó friss vizében. De ezeken túlmenően, mint minden utazásnak ennek is az egyik legnagyobb értéke, hogy az ember szép lassan otthon hagyja, elfelejti a hazai közélet "eseményeit". Emberi gyarlóság, persze, hogy időnként csak ránézek a netre, elkerülhetetlen, ha emailek és hírek megtekintése szükséges és ilyenkor és ebben a közegben még jobban szíven üt, hogy a hazám és annak "elitje" milyen távol van és hogyan távolodik mindattól, ami a világban amúgy történik és fejlődik.

Montreux és a Genfi-tó

Mindenek előtt Svájc. Alacsony államadósság és költségvetési deficit, Európa egyik legmagasabb növekedési rátája, elfogadható mértékű adók (igaz ezt be is fizetik), a világ egyik legmagasabb foglalkoztatási mutatója és a frank (nem utolsó sorban magyar hitelfelvevők törlesztéseinek hála) erősödése ellenére erős export teljesítmény a válság után is és ennek köszönhetően stabilan 10% körüli folyó fizetési mérleg többlet. Decentralizált, erős önkormányzatisággal működő közigazgatási rendszer, a világ egyik leghatékonyabb demokráciája. Abszolút világelső a környezetvédelem hatékonyságát tekintve. Magasszintű oktatási és egészségügyi rendszer, szinte nem létező korrupció, a szerződéses fegyelem és a jogállamiság terén az egyik legjobb a világon, a világ legismertebb márkáinak és globális cégeinek székhelye... Nem sorolom, azt hiszem nyilvánvaló, amit mondani akarok: mindennek az ellenkezője, mint Magyarország.

Montreux. Hajnali két óra van és a világ legdrágábbak közé tartozó ingatlanjainak és szállodáinak tőszomszédságában egy gyönyörű parkban a tó partján, a fesztiválnak otthont adó kongresszusi központ mellett ingyen koncertek (amúgy több más helyszinen is) zajlanak. Nem elzárt sátorban, egy a lakóktól, szállodáktól kilométerekre lévő szigeten 23 óra után (szegény Gerendai Karcsi barátunk tudna erről mesélni), hanem a központban, hajnalban, teljesen nyílt szinen. Nincs feljelentés, politikai pályáját építgető polgármester tiltakozása, tüntetés, aláírásgyűjtés, mindenki happy. Boldog, mert tudja, hogy ez jó a városnak, jó Svájcnak és mindenkinek, aki ide látogat. Ezért MŰKÖDIK. Noha lépni alig lehet a többségében tizenhuszonévesekből álló tömegben és rendesen fogy a főszponzor Heineken söre is, nincs verekedés, nincs szemét, vagy kellemetlen szagok, buli van a javából, de Montreux közben megmarad annak, ami évszázadok óta Svájc egyik védjegye: a gazdag és jómódú emberek lak- és nyaraló/telelő helye.

Claude Nobs (1936-2013)

Idén halt meg Claude Nobs, a Montreux Jazz alapítója. A születésem évében, 1967-ben volt az első fesztivál, ez a 47. és a fellépők korábbi és persze idei névsorát böngészve a huszadik századi zenetörténet legszebb pillanatai elevenednek fel. A fesztivál révén Svájc a világ zeneiparának reflektorfényébe került, számos album és produkció készült itt. 1971-ben Frank Zappa koncertje alatt a Casino leégett, maga Nobs sok fiatalt mentett ki a lángokból és így az esemény által ihletett és közismert Deep Purple szám, a Smoke on the Water egyik sora róla szól: Funky Claude was running in and out pulling kids out the ground.

Montreux fogalommá vált és ehhez semmi más nem kellett, mint egy lelkes és nagyot gondolni és azt végrehajtani képes ember. És egy olyan közeg, ami felfogta és támogatta, mert noha Svájcban még az is szabályozva van, hogy mikor lehet bekapcsolni a mosógépet, de mégis minden működik, még egy ilyen hangos és tömegeket megmozgató fesztivál is. Ennek az egyik központi építőeleme a tolerancia és elfogadás, ami nélkül nincs harmónia a környezetünkkel legyen az a társadalmi, földrajzi vagy biológiai értelemben vett közegünk, amelyben élünk és amelyre utalva vagyunk.

Apropó környezet és harmónia. És persze megint Svájc. Pár napja július 6-án fejezte be Accross America útját a Solar Impulse, a világ első kizárólag napenergiával hajtott repülőgépe. Megálmodója az innen pár kilométerre fekvő Lausanne szülöttje, Bertrand Piccard. Zürichben egy konferencián találkoztam  vele 2010-ben. Akkoriban készült a Solar Impulse első próbaútjára Európában. Bertand Piccard előadása életem legmeghatározóbb élményei közé tartozott, nem egyedül ültem a teremben, aki a meghatottságtól a könnyeit törölgette, főleg, amikor a végén John Lennon Imagine című számával zárult a végig lebilincselő beszéd, amely után a magamhoz hasonló földhöz ragadt szkeptikusok is elhitték, hogy minden álmunk megvalósítható és nem utolsó sorban egy teljesen napenergiával hajtott repülővel körbe lehet majd repülni a Földet.

Bertrand Piccard

Nemhiába kiterjedt tevékenységi köre mellett Piccard úr eredetileg pszichiáter, tudja, hogy kell "eladni" egy amúgyis vonzó témát. Ráadásul a család nem kevésbé mániákus felfedezőkből és feltalálókból áll, hiszen nagyapja Auguste Piccard az 1930-as években 27 hőlégballonos repülést végzett és 23000 méteres magasságban állította fel a magassági rekordot, majd mélytengeri merülésre alkalmas kabint szerkesztett, amelynek kipróbálását a második világháború akasztotta csak meg. Ezt a témát fia Jacques Piccard folytatta, aki 1960-ban a világon elsőként merült le a Marianna-árokba közel 11000 méteres mélységbe. Fia Bertrand híven a családi tradiciókhoz, mivel nagyapja a magasságot, apja a mélységet hódította meg, a távolságot választotta kihívásként és 1998-ban hőlégballonnal repülte körül a Földet. Ekkor született a gondolat, hogy egyszer teljesen hagyományos energiaforrások nélkül, pusztán a nap energiáját használva akarja megismételni a Föld körüli repülést és ezért kezdeményezésére 2003-ban indult a Solar Impulse projekt. A terv szerint ez 2015-ben fog megvalósulni. Minderről itt lehet többet megtudni: http://www.solarimpulse.com/en/