Babérliget

"Akkor elhatároztam, hogy hasonló alkalomra, nem is másnak, csak magamnak ... könyvet írok. Idevaló könyvet, amit azonnal le lehet tenni ha hozzák a levest."  (Hamvas Béla: Babérligetkönyv)

Hamvas Béla sorai a Babérligetkönyből szólnak a fejemben, miközben a levest nem hozzák, hanem a hozzávalókat készítjük éppen elő Kereszty Gábor barátunk vezénylete és részletekbe menő gasztrokulturális előadása közben. Hol máshol, mint a Babérligeten, vagyis Gábor és Végvári Bori polányi, az elmúlt években komoly felújításon átesett kúriájában, ahol most nem a fizető vendégek, hanem baráti társaságunk ünnepli a felújított udvarház megnyitását, a toszkán és provence-i "cross-over" hangulatot és az esetenként több, mint három évtizedre visszatekintő barátságokat. A jókedvről pedig, nem mintha nem lenne bőven, a főző szakkör szóban nehezen leírható étel költeményein túl a környékbeli és persze a lelki rokonság jegyében toszkán, spanyol és francia borok gondoskodnak.

A Mester(ek) és tanítványai(k), Anna, Eszter és Laura  (a háttérben Rákár társ-mester-chef lazán mobilozva
rendezi a szűzérmét a serpenyőben)

Egy olyan konyhában folyik a lelkes amatőrök és gyakorlottabb mester-jelöltek részvételével a munka, amiről minden háziasszony álmodik. A konyhának tere kell legyen, hiszen a kiteljesedésről szól, az életről, némiképp a születésről is, mi több a táplálásról, tehát nem lehet bezárni, elsorvasztani, hagyni kell benne a mestereket és tanítványaikat mozogni, szárnyallni, alkotni. A konyhában fény van, sok természetes fény, amely áramlik, nyüzsög, benéz minden edénybe és glóriát von az étkezés, vagyis az élet (egyik) szentélye fölé. A konyhában áramlás van, nyitott ablakok és ajtók engedik a levegőt, fényt, a kert illatait be és a konyháét ki, nem utolsó sorban pedig a kiskukta hadat sürögni-forogni. A konyha előtt fűszernövény- kicsit távolabb konyhakert található, hogy csak ki kelljen hajolni a hozzávalókért. A környék lelkes biotermesztői, sajtkészítői, pékei, vadászai, hentesei, lekvárkészítői, méhészei egészítik ki a jó értelemben megélt hedonizmus fellegvárának csapatait.

Toszkán-provence-i "cross-over" hangulat somogyi csomagolásban

Hamvas azzal folytatja, hogy olyan könyvet ír, amelyik "nem sértődik meg, ha olvasás közben az ember kinéz a partra és elbámészkodik valamin, amit a következő pillanatban elfelejt." Igen én is bámészkodom általában, igaz a parttól távolabb, a Polánytól harmincvalahány kilométerre található Boglárlellével szemben, a Balaton másik oldalán, a Hegyestű alatt ülve.  Most viszont itt álmodozom a somogyi dombság közepén, melynek körvonalait a mögöttem lemenő nap fényében szoktam nézni esténként a "túloldalról". Miként a saját "babérligetem" a polányi is arra emlékeztet, amire éppen Toszkána és Provence szokott, hogy mennyire szeretem a Balaton-felvidéket és most már jobban megismerve, a somogyi tájakat is. 

A polányi kúria új ruhája

Polány, vagyis a Babérliget a somogyi dombok és erdők zöldjéről, a gesztenyefák lombján átszűrődő fények által a gyönyörű park növényeire, sétányaira és a házra festett színekről, a konyhában készülő ételek és a hozzájuk a kertben frissen szedett fűszernövények illatáról, röviden az élnijó érzéséről szól. És valami másról is. Forduljunk ismét a mesterhez a tökéletes megfogalmazásért: "De megvolt benne az a nyájas szelídség, aminek a jól elkészített zöldséglevest mindig jellemeznie kell. Színe rózsaszín arany, a vetemény sem nem puha, sem nem kemény, a répa magába szívta a káposzta, a paprika, a karalábé ízét, mégis répa maradt, mint ahogy az eszményi közösségben mindenki egyéniség, mégis mindenki együvé tartozik." Igen és erről a közösségélményről is szólnak a "babérligetek", amit Hamvas A konyhakert című írásában olyan szépen megfogalmaz. Egy ilyen hétvégét töltöttünk együtt régi és újabb barátok. Azt hiszem túlzott pátosz és idealizálás nélkül írhatom, hogy eszményi közösségben és nem azért, mert nem hoztunk magunkkal éppen elég problémát, cégeset és magánéletit, kisebbet és nagyobbat. Nem, nem eszményi világban élünk, de teremthetünk eszményi pillanatokat és ezekben a pillanatokban eszményi közösségek is létrejönnek. Csak tudjuk ennek a mindent legyőzni képes erejét magunkban tartani, miközben elindulunk haza és kifelé gurulunk a pár éve még súlyosan beteg, de a babérligetiek elszánt munkájának hála, most már újra smaragdzöldben az ég felé törekvő gesztenyenyefák között. És ahogy a somogyi dombság zölden hullámzó tengere elnyel minket újra Hamvas sorai jutnak eszembe:

"A virágot a lélek szedi. A virág az egyetlen kép a földön, amiben a lélek önmagára ismer. Gyökerem a sötétben van, s a fény felé növök."