Szabadság és teljesség

Mindig érdekes, amikor számunkra fontos eseményekhez, emberekhez köthető dátumok közel esnek, idén márciusban már vallási ünnepek kapcsán örvendeztem ennek. Most - ma és holnap - két a tanulmányaim, olvasmányaim során megkedvelt író, filozófus, bölcs ember születésnapját ünnepeljük, ami ráadásul jól "rímel" legutóbbi bejegyzésemre, amit Hamvas soraival fűszereztem. Ma ünnepeljük Jean-Paul Sartre francia író és filozófus születésnapját, aki 1905-ben ezen a napon született, illetve holnap az őt 8 évvel követő Weöres Sándorét, aki holnap lenne 100 éves. Mivel szinte minden apró részlet az életükről, minden művük könnyen hozzáférhető akár a karosszék és számítógép magányában, ezért, illetve a Józenész hagyományait követve nem bemutatásuk következik inkább egyfajta hommage, tisztelet leróvása előttük születésükre emlékezve.

Jean-Paul Sartre (1905-1980)

Szabadság, szerelem - valóban e-kettő kell nekem?

Pár éve állt össze, hogy attól függetlenül, vagy éppen annak ellenére, hogy a világirodalom és az emberiség története, hogy ne mondjuk a magyar történelmi kontinuitás létalapja a szabadságharcokról, a szabadság iránti szeretet és ezért hozott áldozatok bemutatásáról szól valójában az emberek számára a szabadság terhes dolog. Ha nem így lenne miért adnának demokratikus eszközökkel olyan felhatalmazást politikai pártoknak (pl. kétharmados többséget), amelynek jól látható eredménye egyéni és politikai szabadságjogaik korlátozása lesz, vagy miért segítenének hatalomba és támogatnának erőszakos, autokrata, diktatórikus reszimeket, uralkodókat. Ehhez nem kell a történelemben kutakodni, ha úgy tetszik - itt és most - ez a velünk élő múlt. 

De nem is kell pusztán a politikai hatalomra koncentrálni, hiszen a világ monopolisztikus, oligopolisztikus piaci poziciójában lévő vállalatok és ebben őket erősítő brandjeik szintén a fogyasztók szabadságtól való menekülésének köszönhetik részben eme kivételezett helyzetüket. Ahogy Steve Jobs, aki maga is erősen autokratikus vezető volt és akkor még finoman fogalmaztunk, mondta: "Az emberek nem tudják mit akarnak, azt fogják akarni, amit mi adunk nekik." Az alábbi linken megtalálható az Apple legendás 1984-es reklámja, amiben Orwell 1984 című szörnyű (bár Kelet-Európában valóban megélt) társadalmi viziójának párhuzamaként az elnyomó (mondjuk Microsoft) ellen az Apple testesíti meg a szabadságot. Valójában mint tudjuk az 1990-es években azért került az Apple a csőd szélére, mert ragaszkodott a saját hardver és szoftver dogmatikus kombinációjához, ami a felhasználók szabadságát erősen korlátozta, miközben a Microsoft, noha ugyanúgy anakondaként szorította magához felhasználóit, de legalább a hardver kiválasztásának lehetőségét és az általa le nem fedett, vagy éppenséggel az övénél jobb szoftver igények könnyű kapcsolódását nyitva hagyta. Az igazán szórakoztató, hogy a Microsoft tabletjének most futó reklámja az évtizedes versengést hasonló szemszögből mutatja be megpróbálván az Apple tabletet nevetségessé tenni. Innen szép nyerni.

Az 1984-es Apple reklám

http://www.youtube.com/watch?v=8UZV7PDt8Lw

és a jelenleg futó Microsoft verzió

http://www.youtube.com/watch?v=vrFxRj4gJOQ

Miért félünk a szabadságtól? A magyarázat viszonylag egyszerű: a szabadság árnyoldala, hogy felelősséggel jár, döntéseinkért mi tartozunk felelősséggel. Ha viszont mások döntenek helyettünk, akár politikai cselekvés szintjén, akár a fogyasztási szokásaink tekintetében, akkor a felelősség az övék. Ennyi.

Az akaratszabadásgról szóló évezredes filozófiai vitában Sartre az akaratszabadságot hirdette, vagyis azt, hogy az ember igenis szabad akaratából dönt és ezért viselnie is kell a felelősséget. De hogyan jutottunk el idáig a szabadságot és annak minden következményét megélő természetes embertől az ókor rabszolgaságán és szabad polgárokból álló duális közösségén keresztül, a gondviselés által védett vagy sújtott középkori emberén, illetve a  felvilágosodás és polgárosodás szabadság eszményén át? Viszonylag hamar megjelent a gondolkodó és közösségbe szerveződő emberben annak az igénye, hogy a számára nem megmagyarázható, vagy éppen nem megoldható kérdésekre azt a választ adja, hogy valamilyen felsőbb erő hatalmában van, így nincs is dolga ezekkel a kérdésekkel. Megjelentek az első vallások előfutárai, a bálványok, áldozatok, misztikus szertartások világa. Ezt követte a világi hatalom és vele vagy tőle elkülönülten a vallások kialakulásával a vallási uralkodók, vezetők, a hozzájuk tartozó intézményrendszerrel és ezek egyre több területen vették el az egyéni és közösségi szabadságot és ezzel a felelősséget. A demokratikus polgárosodó kapitalista piacgazdaságban működő ember újra visszakapta szabadságának korábban elvesztett részeit, illetve a vallás szerepe és hatalmi tényezőként való megjelenése is csökkenni kezdett. Ahogy az egzisztencialisták fogalmaztak Isten meghalt és eljött az egzisztenciális rettegés, vagyis a döntéseink és az azokat megelőző, illetve követő szorongás ideje. 

Nem újkeletű felismerés, hiszen már Lucius Annaeus Seneca, isz. 1. században élt filozófus  is úgy fogalmazott, hogy "A vadállatok menekülnek, ha veszélyt látnak; ha elfutottak, már gondtalanok: minket a jövendő s a múlt egyaránt kínpadra von." Az egzisztencialista filozófia egyik megalapítója Sören Kierkegaard, közel két évezrednyi további merengés és filozófiai fejlődés után pedig azt mondta egyik legismertebb művében a Vagy-vagy-ban, hogy ... egy ember boldogsága sohasem attól függ, hogy mennyire képes a külső körülményeket kontrollálni, hiszen attól csak még boldogtalanabb lenne". Dosztojevszkij még azon tűnödött, hogy ha Isten nem lenne, akkor bármi megtörténhetne, Nietzsche viszont már ki is mondja, hogy Isten meghalt. Erre a gondolati fejlődésre talán Sartre drámájának, a Zárt tárgyalásnak, a híres mondata teszi fel a pontot. Sartre drámájában a szobába zárt emberek azt hiszik, hogy a pokolba kerültek, miközben nem, csak ők tették pokollá azt egymás számára, vagyis a "pokol az a másik ember". A szabadság felelőssége, a szorongásunk alapja pedig az, hogy nem abban a világban élünk, amely a valóságban minket körülvesz, hanem egy azt számos ponton az általunk kivetített fantázia helyettesíti. Ahogy Erich Fromm, német pszichológus és filozófus fogalmazott  "A bizonytalanságtól,  mohóságtól, félelemtől vezérelt átlagember fantáziavilágban él ... olyan tulajdonságokkal ruházza fel a világot, amelyek nincsenek benne, amelyeket ő vetít ki rá."

A teljesség felé

Hogyan szabaduljunk meg a kivetített világunktól?

Például olvassunk Weöres Sándort.

Weöres Sándor (1913-1989)

Weöres a magyar irodalom egyik legsokoldalúbb alakja volt, aki a kicsitől a nagyig, az óvódástól az idős emberig, a felszínestől a mélyig, a verstől, a drámán át a regényig ... minden irodalmi igényre tudott választ adni. Mindezt könnyedén, áramlóan, hihetetlen gazdagsággal és kedvességgel. A Józenész le sem tagadhatná, korábbi írásai alapján kár is lenne, hogy Weöres nem egyszerűen a könyvespolc kiemelt részét birtokolja, hanem annak a talán 2-3 könyv egyikének a szerzője, amelyek évtizedek óta az ágy mellett várják, hogy lefekvés előtt, mintegy imaként pár sort (talán ezredszer) olvassanak belőle. Igen, a Teljesség felé című könyvről van szó, a magyar Tao te kingről (a másik "elalvós" könyvem).

Klasszikusokat csak idézve, ahogy a mondás tartja. Álljon itt Weöres egyik legképletesebb és legkijózanítóbb tanítása önmagunkról annak érdekében, hogy ne az általunk kivetített viszonyainkban, hanem a valós világ gazdagságát megtapasztalva éljünk.

Az emberismeretről

Az érzelgőség legrikítóbb példái azok a regények és filmek, hol a
szereplőket szét lehet válogatni a jók és gonoszok csoportjába.Legangyalabbak a főszereplők, kikkel az olvasó együtt sír és nevet,szinte egybeolvad velük; de ha jobban megnézzük ezeket afőszereplőket, nem is olyan angyalok: kicsinyes, kapzsi, édeskésvágyaik vezetik őket. A többi szereplők aszerint minősülnek jóvá ésrokonszenvessé, vagy gonosszá és gyűlöletessé, hogy a főhősökettámogatják-e, vagy gátolják-e. Legtöbb mai ember az érzelgős regényekmódjára nézi a világot: amerre vágyai terelik és akik e vágyakatsegítik, azok a jók; vágyainak gátlói a rosszak.A mai átlagos emberismeret megdöbbentően együgyű. Legtöbb mai embercsak azt a felületet látja belőled, amelyet az ő kedvtelései ésigényei felé mutatsz; nem nézi, hogy bensőd milyen; a nő aszerint itélrólad, hogy szórakoztatod-e, hevíted-e, a férfi pedig aszerint, hogymiként illeszkedsz az ő elveibe, terveibe, megrögzöttségeibe. A jótösszecseréli a vonzóval, csábítóval; nem csoda, ha a magánéletben is,közéletben is többnyire kalandorok vezetik. Örökös a csalódása éskiábrándulása, hibáztat minden égi és földi hatalmat, másokgonoszságát, néha még saját ostobaságát is; csak éppen arra nemgondol, hogy embertársait ne az ő igényein keresztül nézze, hanemönmagukban.