Az Elkerülő Út és a Húsvét Erénye

Ennyi racionalizálás után egy kicsit kiránduljunk a metafizikusabb témák irányába és mi másról, mint az aktuális ünnepekről beszéljünk, írjunk. Meglehetősen aktív hetet készülünk zárni, mert a keresztény Nagyhét és a Húsvét, a zsidó pészah mellett a taoista naptár általam ismert változata szerint ezen a héten ünnepeltük Lao Ce születésnapját is. Az ortodox keresztények esetében most be kell érjük azzal, hogy pár napja ünnepeltük a pravoszláv Búzacsíra ünnepét. Az ortodox keresztény keleti egyházak ugyanis nem a Gergely-féle reform-, hanem a korábbi Julián naptár szerint ülik az ünnepeiket, ami két hét késést jelent Miklós, Karácsony vagy Újév tekintetében, de nem ilyen egyszerű Húsvét vonatkozásában. 2010, 2011-ben ugyanakkor ünnepeltük az ortodox keleti és a nyugati húsvétot, tavaly egy hét eltéréssel, idén azonban csak május 5-én lesz az ortodox húsvét. Így a május is aktív lesz, mert három hét különbséggel lehet az ortodox húsvétot és a buddhista Együttlét ünnepét, Buddha születését, ünnepelni. Vagyis a nagy vallás-alapítók közül kettő születésének, illetve egy feltámadásának is erre a két hónapra esik az ünnepe. De menjünk sorban.

A pészah

A pészah az elkerülés és kivonulás ünnepe. Az egyiptomiakat sújtó tíz csapás közül az utolsó volt az elsőszülöttek halála, amely azonban a zsidó (rabszolgák) házait elkerülte, mert ajtajaikat megjelölték bárány vérével.

 "Mert általmégyek Égyiptom földén ezen éjszakán és megölök minden elsőszülöttet Égyiptom földén, az embertől kezdve a baromig, és Égyiptom minden istene felett ítéletet tartok, én, az Úr.

És a vér jelül lesz néktek a házakon, amelyekben ti lesztek, s meglátom a vért és elmegyek mellettetek és nem lesz rajtatok a csapás veszedelmetekre, mikor megverem Égyiptom földét.

És legyen ez a nap néktek emlékezetül, és innepnek szenteljétek azt az Úrnak nemzetségről nemzetségre; örök rendtartás szerint ünnepeljétek azt."(Mózes 2. könyve 12. fejezet)

Az utolsó csapás után a fáraó felszabadította és elengedte a zsidókat, akik kivonultak Egyiptomból (pészah első napja) és átkeltek a Vörös-tengeren, mely megnyílt előttük (pészah utolsó napja). Az első és az utolsó nap a két igazi ünnepnap a pészah hetében.

A pészah hetében ünnepelik a kovásztalan kenyerek (macesz, pászka ) ünnepét is megemlékezvén arról, hogy a kovásztalan kenyér a szegények, rabszolgák kenyere, átvitt értelemben a rabságé, vagyis ezzel is a szabadulást ünnepelik.

"Hét napig egyetek kovásztalan kenyeret; még az első napon takarítsátok el a kovászt házaitokból, mert valaki kovászost ejéndik az első naptól fogva a hetedik napig, az olyan lélek irtassék ki Izráelből. Az első napon pedig szent gyűléstek legyen és a hetedik napon is szent gyűléstek legyen; azokon semmi munkát ne tegyetek, egyedül csak ami eledelére való minden embernek, azt el lehet készítenetek. Megtartsátok a kovásztalan kenyér innepét; mert azon a napon hoztam ki a ti seregeiteket Égyiptom földéről; tartsátok meg hát e napot nemzetségről nemzetségre, örök rendtartás szerint." (Mózes 2. könyve 12. fejezet)

Emellett a pészah a keresztény Húsvéthoz hasonlóan a tavasz ünnepe is, illetve a három zsidó zarándokünnep egyike. A kovásztalan kenyér mellett mind a pészah, mind a keresztény húsvét ünneplésének fontos eleme a bárány fogyasztása. Mielőtt az Úr lecsapott Egyiptom földjére Mózesen keresztül elrendelte a bárány sütését (semmiképpen sem főzését, vagy nyers fogyasztását) vérének az ajtók megjelőlésére történő felhasználását. A bárány fogyasztása a kivonulás emlékére szigorú rend szerint történik, a házon belül, az állat csontjainak épnek kell lenni, idegeneknek nem lehet belőle adni, csak ha körülmetélt férfi.

"Mikor pedig a ti fiaitok mondandják néktek: Micsoda ez a ti szertartástok? Akkor mondjátok: Páskha-áldozat ez az Úrnak, aki elment az Izráel fiainak házai mellett Égyiptomban, mikor megverte az Égyiptombelieket, a mi házainkat pedig megoltalmazta. És a nép meghajtá magát és leborula." (Mózes II/12)

A keresztény értelmezésben a pészah szertartásai szimbolikus értelmezést nyernek, így az ünnep a megváltásról szól, a bárány feláldozása a Messiás , "isten bárányának" áldozata.

"Másnap látá János Jézust ő hozzá menni, és monda: Ímé az Istennek ama báránya, aki elveszi a világ bűneit!" (János Evangéliuma 1/29)

Húsvét

A keresztények számára Húsvét a Karácsony mellett a legfontosabb vallási ünnep, Jézus pénteki keresztrefeszítését követő vasárnapi feltámadásának ünnepe. A húsvét szó magyarázata abban rejlik, hogy a Nagyböjt (mellyel Jézus negyvennapos böjtjére emlékezünk) után ekkor lehet miután lement a nap (ami a vasárnap kezdete) szombaton húst venni magunkhoz. A húsvéti időszak így a nagyböjttel kezdődik, amelynek utolsó hete a Nagyhét. Ezt megelőző utolsó vasárnap a Virágvasárnap, amikor Jézus Jeruzsálembe vonulására emlékezünk (barkákkal). A Nagyhét vagy egyes nyelveken a Szent-hét (semana santa) csütörtökje Nagycsütörtök az utolsó vacsora napja, amikor Jézus és a 12 Apostol utoljára együtt vacsorázott.

Leonardo da Vinci: Az utolsó vacsora (Freskó a milanói Santa Maria delle Grazie
 kolostorban, 1498)

Az utolsó vacsora a pészah alatti szédereste volt, ahol Jézus a tanítványaival, mint családfő a családjával volt együtt és megmosta lábaikat, ami egyrészt a hétköznapokban a vendégszeretet jele volt, másrészt az Evangélium szerinti értelmezésben utalás arra, hogy meg fogja tisztítani őket bűneiktől (Jézus kereszthalálával a hit szerint nem szabadította meg a világot a szenvedéstől, de megváltotta bűneinket).

"A kovásztalan kenyerek első napján pedig Jézushoz menének a tanítványok, mondván: Hol akarod, hogy megkészítsük néked ételedre a husvéti bárányt? Ő pedig monda: Menjetek el a városba ama bizonyos emberhez, és ezt mondjátok néki: A Mester üzeni: Az én időm közel van; nálad tartom meg a husvétot tanítványaimmal." (Máté 26/17-18)

Gustave Doré: Jézus keresztre feszítése (fametszet, 1866)

"A szombat végén pedig, a hét első napjára virradólag, kiméne Mária Magdaléna és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt. És ímé nagy földindulás lőn; mert az Úrnak angyala leszállván a mennyből, és oda menvén, elhengeríté a követ a sír szájáról, és reá üle arra. A tekintete pedig olyan volt, mint a villámlás, és a ruhája fehér, mint a hó. Az őrizők pedig tőle való féltökben megrettenének, és olyanokká lőnek mint a holtak. Az angyal pedig megszólalván, monda az asszonyoknak: Ti ne féljetek; mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincsen itt, mert feltámadott, amint megmondotta volt. Jertek, lássátok a helyet, ahol feküdt vala az Úr. És menjetek gyorsan és mondjátok meg az ő tanítványainak, hogy feltámadott a halálból; és ímé előttetek megy Galileába; ott meglátjátok őt, ímé megmondottam néktek. És gyorsan eltávozván a sírtól félelemmel és nagy örömmel, futnak vala, hogy megmondják az ő tanítványainak. Mikor pedig mennek vala, hogy megmondják az ő tanítványainak, ímé szembe jöve ő velök Jézus, mondván: Legyetek üdvözölve! Azok pedig hozzá járulván, megragadák az ő lábait, és leborulának előtte. Akkor monda nékik Jézus: Ne féljetek; menjetek el, mondjátok meg az én atyámfiainak, hogy menjenek Galileába, és ott meglátnak engem." (Máté evangéliuma 28/1-10)

Lao Ce

Lao Ce (kínai: Laozi) időszámításunk előtti 6. egyes vélemények szerint  a 4. évszázad környékén élt kínai filozófus volt, akiről nem tudjuk egyértelműen, hogy valóban létezett-e, vagy több létező történelmi személyiségből összegyúrt képzeletbeli személy-e. Születésére a második holdhónap 15. napján a Felső Tisztaság ünnepével emlékezünk. Nevének jelentése öreg gyermek, mert a legenda szerint fehér hajjal született, de egyben utalás is arra, hogy az igazi mesterek (Lao Laizi - öreg mester) gyermeki egyszerűséggel élik és értik meg a világot. A taoizmus alapítójaként tekintünk rá főművén a Tao Te King-en keresztül. Egyes taoista irányzatok istenként tekintenek rá. A népszerű életrajzok szerint a Csou (Zhou) dinasztia könytárának udvari könyvtárosa volt, amely mind az olvasásra, mind az írásra nagyon sok időt hagyott neki.

Lao Ce

A Tao Te King (Az Út és az Erény könyve) központi gondolata a világ kettőssége és a cselekvés nélküli cselekvés, vagy nem cselekvés (wei wu wei). A korábbi bejegyzésem a placebo hatásról példákat hozott az orvoslás és gazdaságpolitika szintjén a nem cselekvés üdvös hatásairól.  A Tao Te King így ír erről:

Mikor a szépet megismerik,
felbukkan a rút is;
mikor a jót megismerik,
felbukkan a rossz is.
Lét és nemlét szüli egymást,
nehéz és könnyű megalkotja egymást,
hosszú és rövid alakítja egymást,
magas és mély kulcsolja egymást,
sok hang összeolvasztja egymást,
korábbi s későbbi követi egymást.
Ezért a bölcs
sürgés nélkül működik,
szó nélkül tanít,
nézi az áramlást és hagyja, nem erőlködik,
alkot, de művét nem birtokolja,
cselekszik, de nem ragaszkodik,
beteljesült művét nem félti,
s mert magának nem őrzi,
el se veszíti.


Az Öszövetség Istene cselekvő Isten volt, mai kifejezéssel élve azt mondhatnánk control freak, kevés dolgot engedett a maga áramlása szerint haladni, rendszeresen beavatkozott, többnyire szörnyű büntetéseket osztva. Feldmár András írja Szégyen és szeretet című művében: "Még Ábrahámról sem tudom, hogy tulajdonképpen szerette Istent és elfogadta, hogy Isten mindent tud, vagy félt Istentől ... Érdekes, hogy tulajdonképpen az Ótestamentum és az Újtestamentum között ez egy nagy különbség. Az Ótestamentumban mindent a félelem mozgatott. Az Újtestamentumban jött a szeretet."

Szinte minden vallás és bölcselet alapvető tanítása a (minket rabul ejtő) szenvedélyektől való megszabadulás. Érdekes, hogy Jézus kínszenvedése a kereszten a passió szóval van leírva több nyelvben is, de ugyanakkor ez a kifejezés egyben szenvedélyt is jelent. A szenvedélyektől történő megszabadulás, mint a szenvedés elvetése. Igaz, a francia felvilágosodás újra az érzelmek fontosságát is napirendre tűzi. Helvetius 1758-ban A szellemről című munkájában fogalmaz "Az ember akkor lesz ostoba, ha már nem szenvedélyes". Szerinte a legalapvetőbb érzés önmagunk szeretete és mivel az ember természettől fogva jó, ezért létezik értelmes egoizmus. A lét egyenlő szenvedés gondolatát az egzisztencialisták vitték tovább. Kierkegaard megfogalmazása miszerint "az én bánatom az én váram" már átvezet az egzisztencialisták Isten nélküli emberéhez, akinek szorongását már nem Isten kiszámíthatatlanságtól való félelme jelentette, hanem éppen ellenkezőleg Nietzsche szavaival élve az, hogy "Isten meghalt", a döntéseinkért mi magunk felelünk és a szorongás oka ez az újkeletű szabadság lett. Sartre Zárt tárgyalás című művében pedig már egyenesen azt sugallja, hogy a pokol az a másik ember, vagyis mi magunk vagyunk, a Tao Te King sorait idézve "... mikor a jót megismerik, felbukkan a rossz is ..." Ez a téma azonban túl izgalmas ahhoz, hogy itt és  most gyorsan letudjam, ezért még visszatérünk rá.

Tavasz köszöntése, tél búcsúztatása - víz és fa változó állapotának váltása

A taoista öt változó állapot körforgásában a tavasz köszöntése és a tél búcsúztatása, átlépés a tél-vízből a fa elem idejébe (az ablakon kinézve és havas tájat valamint a hó, havaseső és eső változó állapotait figyelve nehéz elhinni), amely az emberi élet stádiumai közül a születéshez kapcsolódik. De erről következőre írok többet.