Nap, energia, Montreux

A Genfi tó partján, Montreux-ben üldögélni és jazzt hallgatni több okból is jó dolog. Vannak nyilvánvaló okok. Montreux csodálatos mediterrán hangulata a tóval és szemben a havas hegycsúcsokkal. A jazz fesztivál, amelyet talán érdemesebb lenne zenei fesztiválnak hívni hiszen szinte minden stílus és irányzat képviselteti magát, bár szerencsére nomen est omen a jazz és a blues dominálja továbbra is a kínálatot. Biciklizés a tó körül, vagy túrázás a hegyekben, majd úszás a tó friss vizében. De ezeken túlmenően, mint minden utazásnak ennek is az egyik legnagyobb értéke, hogy az ember szép lassan otthon hagyja, elfelejti a hazai közélet "eseményeit". Emberi gyarlóság, persze, hogy időnként csak ránézek a netre, elkerülhetetlen, ha emailek és hírek megtekintése szükséges és ilyenkor és ebben a közegben még jobban szíven üt, hogy a hazám és annak "elitje" milyen távol van és hogyan távolodik mindattól, ami a világban amúgy történik és fejlődik.

Montreux és a Genfi-tó

Mindenek előtt Svájc. Alacsony államadósság és költségvetési deficit, Európa egyik legmagasabb növekedési rátája, elfogadható mértékű adók (igaz ezt be is fizetik), a világ egyik legmagasabb foglalkoztatási mutatója és a frank (nem utolsó sorban magyar hitelfelvevők törlesztéseinek hála) erősödése ellenére erős export teljesítmény a válság után is és ennek köszönhetően stabilan 10% körüli folyó fizetési mérleg többlet. Decentralizált, erős önkormányzatisággal működő közigazgatási rendszer, a világ egyik leghatékonyabb demokráciája. Abszolút világelső a környezetvédelem hatékonyságát tekintve. Magasszintű oktatási és egészségügyi rendszer, szinte nem létező korrupció, a szerződéses fegyelem és a jogállamiság terén az egyik legjobb a világon, a világ legismertebb márkáinak és globális cégeinek székhelye... Nem sorolom, azt hiszem nyilvánvaló, amit mondani akarok: mindennek az ellenkezője, mint Magyarország.

Montreux. Hajnali két óra van és a világ legdrágábbak közé tartozó ingatlanjainak és szállodáinak tőszomszédságában egy gyönyörű parkban a tó partján, a fesztiválnak otthont adó kongresszusi központ mellett ingyen koncertek (amúgy több más helyszinen is) zajlanak. Nem elzárt sátorban, egy a lakóktól, szállodáktól kilométerekre lévő szigeten 23 óra után (szegény Gerendai Karcsi barátunk tudna erről mesélni), hanem a központban, hajnalban, teljesen nyílt szinen. Nincs feljelentés, politikai pályáját építgető polgármester tiltakozása, tüntetés, aláírásgyűjtés, mindenki happy. Boldog, mert tudja, hogy ez jó a városnak, jó Svájcnak és mindenkinek, aki ide látogat. Ezért MŰKÖDIK. Noha lépni alig lehet a többségében tizenhuszonévesekből álló tömegben és rendesen fogy a főszponzor Heineken söre is, nincs verekedés, nincs szemét, vagy kellemetlen szagok, buli van a javából, de Montreux közben megmarad annak, ami évszázadok óta Svájc egyik védjegye: a gazdag és jómódú emberek lak- és nyaraló/telelő helye.

Claude Nobs (1936-2013)

Idén halt meg Claude Nobs, a Montreux Jazz alapítója. A születésem évében, 1967-ben volt az első fesztivál, ez a 47. és a fellépők korábbi és persze idei névsorát böngészve a huszadik századi zenetörténet legszebb pillanatai elevenednek fel. A fesztivál révén Svájc a világ zeneiparának reflektorfényébe került, számos album és produkció készült itt. 1971-ben Frank Zappa koncertje alatt a Casino leégett, maga Nobs sok fiatalt mentett ki a lángokból és így az esemény által ihletett és közismert Deep Purple szám, a Smoke on the Water egyik sora róla szól: Funky Claude was running in and out pulling kids out the ground.

Montreux fogalommá vált és ehhez semmi más nem kellett, mint egy lelkes és nagyot gondolni és azt végrehajtani képes ember. És egy olyan közeg, ami felfogta és támogatta, mert noha Svájcban még az is szabályozva van, hogy mikor lehet bekapcsolni a mosógépet, de mégis minden működik, még egy ilyen hangos és tömegeket megmozgató fesztivál is. Ennek az egyik központi építőeleme a tolerancia és elfogadás, ami nélkül nincs harmónia a környezetünkkel legyen az a társadalmi, földrajzi vagy biológiai értelemben vett közegünk, amelyben élünk és amelyre utalva vagyunk.

Apropó környezet és harmónia. És persze megint Svájc. Pár napja július 6-án fejezte be Accross America útját a Solar Impulse, a világ első kizárólag napenergiával hajtott repülőgépe. Megálmodója az innen pár kilométerre fekvő Lausanne szülöttje, Bertrand Piccard. Zürichben egy konferencián találkoztam  vele 2010-ben. Akkoriban készült a Solar Impulse első próbaútjára Európában. Bertand Piccard előadása életem legmeghatározóbb élményei közé tartozott, nem egyedül ültem a teremben, aki a meghatottságtól a könnyeit törölgette, főleg, amikor a végén John Lennon Imagine című számával zárult a végig lebilincselő beszéd, amely után a magamhoz hasonló földhöz ragadt szkeptikusok is elhitték, hogy minden álmunk megvalósítható és nem utolsó sorban egy teljesen napenergiával hajtott repülővel körbe lehet majd repülni a Földet.

Bertrand Piccard

Nemhiába kiterjedt tevékenységi köre mellett Piccard úr eredetileg pszichiáter, tudja, hogy kell "eladni" egy amúgyis vonzó témát. Ráadásul a család nem kevésbé mániákus felfedezőkből és feltalálókból áll, hiszen nagyapja Auguste Piccard az 1930-as években 27 hőlégballonos repülést végzett és 23000 méteres magasságban állította fel a magassági rekordot, majd mélytengeri merülésre alkalmas kabint szerkesztett, amelynek kipróbálását a második világháború akasztotta csak meg. Ezt a témát fia Jacques Piccard folytatta, aki 1960-ban a világon elsőként merült le a Marianna-árokba közel 11000 méteres mélységbe. Fia Bertrand híven a családi tradiciókhoz, mivel nagyapja a magasságot, apja a mélységet hódította meg, a távolságot választotta kihívásként és 1998-ban hőlégballonnal repülte körül a Földet. Ekkor született a gondolat, hogy egyszer teljesen hagyományos energiaforrások nélkül, pusztán a nap energiáját használva akarja megismételni a Föld körüli repülést és ezért kezdeményezésére 2003-ban indult a Solar Impulse projekt. A terv szerint ez 2015-ben fog megvalósulni. Minderről itt lehet többet megtudni: http://www.solarimpulse.com/en/

Átlagon felül és alul - újratöltve

Igéretemhez híven folytatom, illetve befejezem az átlag körüli szóródás és ezzel kapcsolatos, illetve ennek ellentmondó (tév)hitünk sztoriját. Nem is olyan könnyű blogot írni, persze csak ha az ember amúgyis hiperaktív, ugyanakkor talán pont ezért vállalja fel a blogírás terheit. Ráadásul egy órán belül nyaralni indulunk - hurrá! - és képtelen vagyok közel két hétre eltünni úgy hogy jó ideje és még jó ideig nem születik újabb bejegyzés. Ez a befejezés pedig már amúgyis érett, így kicsit szünetel a pakolás. Átlagokról beszélvén megnéztem, ez a 17. bejegyzés pár nap híján 5 hónap alatt. Ez havonta átlagosan 3,4 bejegyzés, vagyis kevesebb, mint heti egy, amit nagyjából célul tűztem ki. Persze ebben vannak rövidebb blogszerű bejegyzések és hosszabb, már-már cikk vagy tanulmány kaliberű írások is. Tehát kicsit több, mint egy hét, pontosabban 8,5 naponta született egy újabb bejegyzés. A legrövidebb idő 1 nap, a leghosszabb 21 nap volt, ez alapján azt gondolná valaki, hogy átlag 11 naponta írok, minél több időszakot veszünk fel azonban a megfigyelések közé, annál közelebb fog kerülni azok átlaga és az összes bejegyzés esetében mért átlagos 8,5 napos időtartam két írás között. Miközben számtalan az átlag körüli szóródást igazoló megfigyelést tehet bárki a körülötte lévő világ folyamatait, értékeit mérve, sok olyan helyzet van, amikor ezt nem vagyunk hajlandóak elfogadni noha tényszerűen igazolható.

Az egyik legszellemesebb példa erre pedagógiai jellegű. Legyen szó gyereknevelésről, tanításról, vagy épp képzésről, esetleg munkahelyen belüli teljesítmény értékelésről és motivációról, megoszlanak a vélemények, hogy mi a jó motiválás, ha dícséretet adunk a jól teljesítőknek és szankcionáljuk a rosszul teljesítőket, vagy ha nem. Utóbbi megközelítés hívei azt vallják, hogy a pozitív motiváció, a dícséret nem jó pedagógiai eszköz, mert az illető elbízza magát és utána rosszabbul teljesít. Nos ezzel a hozzáállással nemcsak az a baj, hogy szöges ellentétben áll mindazzal, amit a modern pszichológia erről tud, de még ennél is nagyobb baj, hogy statisztikailag hibás megfigyelésen és következtetésen alapul. Egyrészt a megfigyelések általában kis elemű mintán történnek, másrészt ritkán dokumentáltak, vagyis inkább érzésre mennek, semmint tényeken alapulnak. Valójában a megdícsért emberek nem azért teljesítenek rosszabbul és a meg nem dícsértek, vagy akiket leszúrnak jobban, mert elbízták, illetve összeszedték magukat, hanem ebben is az átlaghoz való visszatérés szabálya nyilvánul meg. Vagyis nyugodtan dícsérjük meg a feladatot jól teljesítő gyerekünket, diákunkat, kollégánkat.

Daniel Kahneman, akiről a blogban már volt szó az izraeli hadsereg tanácsadójaként is dolgozott. Ebben az időben részt vett a légierő kiképzésein és tanácsokkal segítette a kiképzést vezetőket. Egyszer a dícséret és motiváció került szóba és érdeklődve hallgatta a kiképzőtisztet, aki azt bizonygatta, hogy nem szabad megdícsérni a feladatukat jól teljesítő pilótákat, mert utána rögtön rosszabbul teljesítenek "tapasztalata" szerint. Kahneman mondta a hitetlenkedő tisztnek, hogy ez nem így van és elmagyarázta az átlag körüli szóródás elméletét, amit utána egy játékos gyakorlattal is bebizonyított. (A sztori megtalálható Kahneman már idézett könyvében a Gyors és lassú gondolkodás című műben.)

Ugyanakkor sok megfigyelésre és emiatt hosszú időre van szükség ahhoz, hogy egy-egy időszakban igazolódjon az átlag körüli szóródás, vagyis hogy nagy kilengéseket egy adott irányba, nagy kilengések követhetnek a másik irányba. Emiatt kialakul az az érzet, hogy az adott irányba történő kimozdulások trendje meghatározó marad. Két aszályos év után hajlamosak voltak sokan azt mondogatni, hogy lám a globális felmelegedés miatt ilyen az időjárás, majd jött az idei év és nemrég még csónakkal lehetett közlekedni a dunai alsó rakparton és számtalan település fő utcáján. Ahogy tőzsdei körökben szokták mondani, The trend is your friend (A trend a barátod, vagyis haladj a trenddel), amiről nekem az szokott eszembe jutni, hogy ez egészen addig igaz, amíg meg nem fordul a trend, mert azt abban a pillanatban szinte senki sem szokta várni. Másrészt az, hogy az átlag vagy ahogy az alábbi ábrán látható a mozgó átlag körül egy adott sávban szóródnak az értékek nem szabad senkit elaltasson, hogy van, amikor az adott sávon kivülre esnek, vagyis vannak nagyobb kilengések is, amelyek a szokásos eltérés többszörösére is rughatnak. Azok a kockázatkezelési modellek, amelyek abból indulnak ki, hogy  szokásos kitérésnél (statisztikai nyelven a szórástól) annak 1-2 szeresére térnek ki komoly bajhoz vezethetnek ezen nagyobb kilengéseknél. Tipikus példa a gátak magassága, amit általában a kilengések történelmi tapasztalata alapján, vagy az addigi legmagasabb vízállás alapján építenek meg (ha egyáltalán megépítik), miközben nincs rá garancia, hogy nem lesz nagyobb (mindig van nagyobb). Ez okozta a 2008-as válság szokásosnál nagyobb veszteségeit, ugyanis a pénzügyi cégek kockázatkezelési rendszerei viszonylag rövid idősorok alapján azon a feltételezésen alapultak, hogy az értékek közel 100 százalékának szórása az átlagtól maximum 3 szórásnyira lesz (vagyis normális eloszlást követ), ráadásul a modellek még ennél kisebb kilengésekre voltak paraméterezve, ami azonban bekövetkezett a pénzügyi piacokon az egy soha nem vagy nagyon ritkán látott árvízhez hasonlított.

Részvényárfolyamok mozgóátlagok körüli szóródása (Forrás: www.datadiary.com)

Szabadság és teljesség

Mindig érdekes, amikor számunkra fontos eseményekhez, emberekhez köthető dátumok közel esnek, idén márciusban már vallási ünnepek kapcsán örvendeztem ennek. Most - ma és holnap - két a tanulmányaim, olvasmányaim során megkedvelt író, filozófus, bölcs ember születésnapját ünnepeljük, ami ráadásul jól "rímel" legutóbbi bejegyzésemre, amit Hamvas soraival fűszereztem. Ma ünnepeljük Jean-Paul Sartre francia író és filozófus születésnapját, aki 1905-ben ezen a napon született, illetve holnap az őt 8 évvel követő Weöres Sándorét, aki holnap lenne 100 éves. Mivel szinte minden apró részlet az életükről, minden művük könnyen hozzáférhető akár a karosszék és számítógép magányában, ezért, illetve a Józenész hagyományait követve nem bemutatásuk következik inkább egyfajta hommage, tisztelet leróvása előttük születésükre emlékezve.

Jean-Paul Sartre (1905-1980)

Szabadság, szerelem - valóban e-kettő kell nekem?

Pár éve állt össze, hogy attól függetlenül, vagy éppen annak ellenére, hogy a világirodalom és az emberiség története, hogy ne mondjuk a magyar történelmi kontinuitás létalapja a szabadságharcokról, a szabadság iránti szeretet és ezért hozott áldozatok bemutatásáról szól valójában az emberek számára a szabadság terhes dolog. Ha nem így lenne miért adnának demokratikus eszközökkel olyan felhatalmazást politikai pártoknak (pl. kétharmados többséget), amelynek jól látható eredménye egyéni és politikai szabadságjogaik korlátozása lesz, vagy miért segítenének hatalomba és támogatnának erőszakos, autokrata, diktatórikus reszimeket, uralkodókat. Ehhez nem kell a történelemben kutakodni, ha úgy tetszik - itt és most - ez a velünk élő múlt. 

De nem is kell pusztán a politikai hatalomra koncentrálni, hiszen a világ monopolisztikus, oligopolisztikus piaci poziciójában lévő vállalatok és ebben őket erősítő brandjeik szintén a fogyasztók szabadságtól való menekülésének köszönhetik részben eme kivételezett helyzetüket. Ahogy Steve Jobs, aki maga is erősen autokratikus vezető volt és akkor még finoman fogalmaztunk, mondta: "Az emberek nem tudják mit akarnak, azt fogják akarni, amit mi adunk nekik." Az alábbi linken megtalálható az Apple legendás 1984-es reklámja, amiben Orwell 1984 című szörnyű (bár Kelet-Európában valóban megélt) társadalmi viziójának párhuzamaként az elnyomó (mondjuk Microsoft) ellen az Apple testesíti meg a szabadságot. Valójában mint tudjuk az 1990-es években azért került az Apple a csőd szélére, mert ragaszkodott a saját hardver és szoftver dogmatikus kombinációjához, ami a felhasználók szabadságát erősen korlátozta, miközben a Microsoft, noha ugyanúgy anakondaként szorította magához felhasználóit, de legalább a hardver kiválasztásának lehetőségét és az általa le nem fedett, vagy éppenséggel az övénél jobb szoftver igények könnyű kapcsolódását nyitva hagyta. Az igazán szórakoztató, hogy a Microsoft tabletjének most futó reklámja az évtizedes versengést hasonló szemszögből mutatja be megpróbálván az Apple tabletet nevetségessé tenni. Innen szép nyerni.

Az 1984-es Apple reklám

http://www.youtube.com/watch?v=8UZV7PDt8Lw

és a jelenleg futó Microsoft verzió

http://www.youtube.com/watch?v=vrFxRj4gJOQ

Miért félünk a szabadságtól? A magyarázat viszonylag egyszerű: a szabadság árnyoldala, hogy felelősséggel jár, döntéseinkért mi tartozunk felelősséggel. Ha viszont mások döntenek helyettünk, akár politikai cselekvés szintjén, akár a fogyasztási szokásaink tekintetében, akkor a felelősség az övék. Ennyi.

Az akaratszabadásgról szóló évezredes filozófiai vitában Sartre az akaratszabadságot hirdette, vagyis azt, hogy az ember igenis szabad akaratából dönt és ezért viselnie is kell a felelősséget. De hogyan jutottunk el idáig a szabadságot és annak minden következményét megélő természetes embertől az ókor rabszolgaságán és szabad polgárokból álló duális közösségén keresztül, a gondviselés által védett vagy sújtott középkori emberén, illetve a  felvilágosodás és polgárosodás szabadság eszményén át? Viszonylag hamar megjelent a gondolkodó és közösségbe szerveződő emberben annak az igénye, hogy a számára nem megmagyarázható, vagy éppen nem megoldható kérdésekre azt a választ adja, hogy valamilyen felsőbb erő hatalmában van, így nincs is dolga ezekkel a kérdésekkel. Megjelentek az első vallások előfutárai, a bálványok, áldozatok, misztikus szertartások világa. Ezt követte a világi hatalom és vele vagy tőle elkülönülten a vallások kialakulásával a vallási uralkodók, vezetők, a hozzájuk tartozó intézményrendszerrel és ezek egyre több területen vették el az egyéni és közösségi szabadságot és ezzel a felelősséget. A demokratikus polgárosodó kapitalista piacgazdaságban működő ember újra visszakapta szabadságának korábban elvesztett részeit, illetve a vallás szerepe és hatalmi tényezőként való megjelenése is csökkenni kezdett. Ahogy az egzisztencialisták fogalmaztak Isten meghalt és eljött az egzisztenciális rettegés, vagyis a döntéseink és az azokat megelőző, illetve követő szorongás ideje. 

Nem újkeletű felismerés, hiszen már Lucius Annaeus Seneca, isz. 1. században élt filozófus  is úgy fogalmazott, hogy "A vadállatok menekülnek, ha veszélyt látnak; ha elfutottak, már gondtalanok: minket a jövendő s a múlt egyaránt kínpadra von." Az egzisztencialista filozófia egyik megalapítója Sören Kierkegaard, közel két évezrednyi további merengés és filozófiai fejlődés után pedig azt mondta egyik legismertebb művében a Vagy-vagy-ban, hogy ... egy ember boldogsága sohasem attól függ, hogy mennyire képes a külső körülményeket kontrollálni, hiszen attól csak még boldogtalanabb lenne". Dosztojevszkij még azon tűnödött, hogy ha Isten nem lenne, akkor bármi megtörténhetne, Nietzsche viszont már ki is mondja, hogy Isten meghalt. Erre a gondolati fejlődésre talán Sartre drámájának, a Zárt tárgyalásnak, a híres mondata teszi fel a pontot. Sartre drámájában a szobába zárt emberek azt hiszik, hogy a pokolba kerültek, miközben nem, csak ők tették pokollá azt egymás számára, vagyis a "pokol az a másik ember". A szabadság felelőssége, a szorongásunk alapja pedig az, hogy nem abban a világban élünk, amely a valóságban minket körülvesz, hanem egy azt számos ponton az általunk kivetített fantázia helyettesíti. Ahogy Erich Fromm, német pszichológus és filozófus fogalmazott  "A bizonytalanságtól,  mohóságtól, félelemtől vezérelt átlagember fantáziavilágban él ... olyan tulajdonságokkal ruházza fel a világot, amelyek nincsenek benne, amelyeket ő vetít ki rá."

A teljesség felé

Hogyan szabaduljunk meg a kivetített világunktól?

Például olvassunk Weöres Sándort.

Weöres Sándor (1913-1989)

Weöres a magyar irodalom egyik legsokoldalúbb alakja volt, aki a kicsitől a nagyig, az óvódástól az idős emberig, a felszínestől a mélyig, a verstől, a drámán át a regényig ... minden irodalmi igényre tudott választ adni. Mindezt könnyedén, áramlóan, hihetetlen gazdagsággal és kedvességgel. A Józenész le sem tagadhatná, korábbi írásai alapján kár is lenne, hogy Weöres nem egyszerűen a könyvespolc kiemelt részét birtokolja, hanem annak a talán 2-3 könyv egyikének a szerzője, amelyek évtizedek óta az ágy mellett várják, hogy lefekvés előtt, mintegy imaként pár sort (talán ezredszer) olvassanak belőle. Igen, a Teljesség felé című könyvről van szó, a magyar Tao te kingről (a másik "elalvós" könyvem).

Klasszikusokat csak idézve, ahogy a mondás tartja. Álljon itt Weöres egyik legképletesebb és legkijózanítóbb tanítása önmagunkról annak érdekében, hogy ne az általunk kivetített viszonyainkban, hanem a valós világ gazdagságát megtapasztalva éljünk.

Az emberismeretről

Az érzelgőség legrikítóbb példái azok a regények és filmek, hol a
szereplőket szét lehet válogatni a jók és gonoszok csoportjába.Legangyalabbak a főszereplők, kikkel az olvasó együtt sír és nevet,szinte egybeolvad velük; de ha jobban megnézzük ezeket afőszereplőket, nem is olyan angyalok: kicsinyes, kapzsi, édeskésvágyaik vezetik őket. A többi szereplők aszerint minősülnek jóvá ésrokonszenvessé, vagy gonosszá és gyűlöletessé, hogy a főhősökettámogatják-e, vagy gátolják-e. Legtöbb mai ember az érzelgős regényekmódjára nézi a világot: amerre vágyai terelik és akik e vágyakatsegítik, azok a jók; vágyainak gátlói a rosszak.A mai átlagos emberismeret megdöbbentően együgyű. Legtöbb mai embercsak azt a felületet látja belőled, amelyet az ő kedvtelései ésigényei felé mutatsz; nem nézi, hogy bensőd milyen; a nő aszerint itélrólad, hogy szórakoztatod-e, hevíted-e, a férfi pedig aszerint, hogymiként illeszkedsz az ő elveibe, terveibe, megrögzöttségeibe. A jótösszecseréli a vonzóval, csábítóval; nem csoda, ha a magánéletben is,közéletben is többnyire kalandorok vezetik. Örökös a csalódása éskiábrándulása, hibáztat minden égi és földi hatalmat, másokgonoszságát, néha még saját ostobaságát is; csak éppen arra nemgondol, hogy embertársait ne az ő igényein keresztül nézze, hanemönmagukban.

Babérliget

"Akkor elhatároztam, hogy hasonló alkalomra, nem is másnak, csak magamnak ... könyvet írok. Idevaló könyvet, amit azonnal le lehet tenni ha hozzák a levest."  (Hamvas Béla: Babérligetkönyv)

Hamvas Béla sorai a Babérligetkönyből szólnak a fejemben, miközben a levest nem hozzák, hanem a hozzávalókat készítjük éppen elő Kereszty Gábor barátunk vezénylete és részletekbe menő gasztrokulturális előadása közben. Hol máshol, mint a Babérligeten, vagyis Gábor és Végvári Bori polányi, az elmúlt években komoly felújításon átesett kúriájában, ahol most nem a fizető vendégek, hanem baráti társaságunk ünnepli a felújított udvarház megnyitását, a toszkán és provence-i "cross-over" hangulatot és az esetenként több, mint három évtizedre visszatekintő barátságokat. A jókedvről pedig, nem mintha nem lenne bőven, a főző szakkör szóban nehezen leírható étel költeményein túl a környékbeli és persze a lelki rokonság jegyében toszkán, spanyol és francia borok gondoskodnak.

A Mester(ek) és tanítványai(k), Anna, Eszter és Laura  (a háttérben Rákár társ-mester-chef lazán mobilozva
rendezi a szűzérmét a serpenyőben)

Egy olyan konyhában folyik a lelkes amatőrök és gyakorlottabb mester-jelöltek részvételével a munka, amiről minden háziasszony álmodik. A konyhának tere kell legyen, hiszen a kiteljesedésről szól, az életről, némiképp a születésről is, mi több a táplálásról, tehát nem lehet bezárni, elsorvasztani, hagyni kell benne a mestereket és tanítványaikat mozogni, szárnyallni, alkotni. A konyhában fény van, sok természetes fény, amely áramlik, nyüzsög, benéz minden edénybe és glóriát von az étkezés, vagyis az élet (egyik) szentélye fölé. A konyhában áramlás van, nyitott ablakok és ajtók engedik a levegőt, fényt, a kert illatait be és a konyháét ki, nem utolsó sorban pedig a kiskukta hadat sürögni-forogni. A konyha előtt fűszernövény- kicsit távolabb konyhakert található, hogy csak ki kelljen hajolni a hozzávalókért. A környék lelkes biotermesztői, sajtkészítői, pékei, vadászai, hentesei, lekvárkészítői, méhészei egészítik ki a jó értelemben megélt hedonizmus fellegvárának csapatait.

Toszkán-provence-i "cross-over" hangulat somogyi csomagolásban

Hamvas azzal folytatja, hogy olyan könyvet ír, amelyik "nem sértődik meg, ha olvasás közben az ember kinéz a partra és elbámészkodik valamin, amit a következő pillanatban elfelejt." Igen én is bámészkodom általában, igaz a parttól távolabb, a Polánytól harmincvalahány kilométerre található Boglárlellével szemben, a Balaton másik oldalán, a Hegyestű alatt ülve.  Most viszont itt álmodozom a somogyi dombság közepén, melynek körvonalait a mögöttem lemenő nap fényében szoktam nézni esténként a "túloldalról". Miként a saját "babérligetem" a polányi is arra emlékeztet, amire éppen Toszkána és Provence szokott, hogy mennyire szeretem a Balaton-felvidéket és most már jobban megismerve, a somogyi tájakat is. 

A polányi kúria új ruhája

Polány, vagyis a Babérliget a somogyi dombok és erdők zöldjéről, a gesztenyefák lombján átszűrődő fények által a gyönyörű park növényeire, sétányaira és a házra festett színekről, a konyhában készülő ételek és a hozzájuk a kertben frissen szedett fűszernövények illatáról, röviden az élnijó érzéséről szól. És valami másról is. Forduljunk ismét a mesterhez a tökéletes megfogalmazásért: "De megvolt benne az a nyájas szelídség, aminek a jól elkészített zöldséglevest mindig jellemeznie kell. Színe rózsaszín arany, a vetemény sem nem puha, sem nem kemény, a répa magába szívta a káposzta, a paprika, a karalábé ízét, mégis répa maradt, mint ahogy az eszményi közösségben mindenki egyéniség, mégis mindenki együvé tartozik." Igen és erről a közösségélményről is szólnak a "babérligetek", amit Hamvas A konyhakert című írásában olyan szépen megfogalmaz. Egy ilyen hétvégét töltöttünk együtt régi és újabb barátok. Azt hiszem túlzott pátosz és idealizálás nélkül írhatom, hogy eszményi közösségben és nem azért, mert nem hoztunk magunkkal éppen elég problémát, cégeset és magánéletit, kisebbet és nagyobbat. Nem, nem eszményi világban élünk, de teremthetünk eszményi pillanatokat és ezekben a pillanatokban eszményi közösségek is létrejönnek. Csak tudjuk ennek a mindent legyőzni képes erejét magunkban tartani, miközben elindulunk haza és kifelé gurulunk a pár éve még súlyosan beteg, de a babérligetiek elszánt munkájának hála, most már újra smaragdzöldben az ég felé törekvő gesztenyenyefák között. És ahogy a somogyi dombság zölden hullámzó tengere elnyel minket újra Hamvas sorai jutnak eszembe:

"A virágot a lélek szedi. A virág az egyetlen kép a földön, amiben a lélek önmagára ismer. Gyökerem a sötétben van, s a fény felé növök."

Tízmilliószoros nap

Idén május 25-én azaz ma ünnepeljük a második tízmilliószoros napot, amikor lelki gyakorlataink a tibeti buddhista rendszer szerint sokszorosan hatnak. A tízmilliószoros napok közül az első kettő (idén február 25 és május 25) mindig holdtöltére esnek, míg a következő (idén július 12) újhold után négy nappal és a negyedik (idén november 24) telihold után hét nappal van. Ezek a napok Gautama Sziddhárta herceg, vagyis Buddha életének négy legfontosabb állomásáról szóló megemlékezések, ez adja a gyakorlatainkat sokszorosító hatását. Lelki gyakorlataink és gondolataink pedig teremtő erővel hatnak, bár nem ez a lényegük, illetve céljuk.

Buddha szobra Bhutánban, Thimphu városa felett a hegyekben

Buddha születése és megvilágosodása

Május 25 azért emelkedik ki a négy tízmilliószoros nap sorából, mert ekkor ünnepeljük Buddha születését és egyben megvilágosodását. Utóbbi Buddha 35. életévében 30 évnyi jólét (hiszen gazdag uralkodói családba született) és öt évnyi szerzetesség után történt meg. Már születésekor megjósolták, hogy vagy nagy uralkodó, vagy ha a világ szenvedését megtapasztalja akkor a valaha született legnagyobb hatású spirituális tanító lesz belőle. Noha apja a szenvedés minden formájának megismerésétől próbálta elzárni és nem engedte ezért ki még a palotából sem, ahol Sziddhárta herceg fényűző életet élt, egy nap mégis elhagyta a palotát, és megtapasztalta az emberek szenvedését. Életét ezért a szenvedés megszüntetésének szentelte. Saját megvilágosodása kapujából pedig azért fordult vissza, hogy másoknak is segíthessen a megvilágosodásban. Sokan ismerik és több alkotó is feldolgozta Buddha életét (egyebek mellett például Hermann Hesse: Sziddhárta című könyve, vagy Bernardo Bertolucci: A kis Buddha című filmje talán a legismertebbek). Így itt most nem foglalkozom ezzel részletesebben.

Nincs recept arra, hogy pontosan milyen gyakorlatokat kell végezni ezen a napon és természetesen nem elég pusztán ma végezni ezeket, bármennyire is sokszoros erővel hatnak. Amit viszont ma és minden nap érdemes gyakorolni az  a zavaró gondolatoktól és érzelmektől való megszabadulás, hiszen a szenvedésünk fő okozói Buddha szerint. Ezek a tibeti buddhista mantra az om mani peme hung hat szótagához rendelhető formában a következők.

Om – a büszkeséget és önzést,

Ma – a féltékenységet és írigységet,

Ni – a ragaszkodást és az önző kívánságokat,

Pad/Pe – a nem tudást és zavarodottságot,

Me- a mohóságot és a fukarságot, és

Hum/Hung – a gyűlöletet és a haragot alakítja át

A buddhista sztúpák és kolostorok körül a hívők az óramutató járásának megfelelő módon járnak körbe és az imamalmokat pörgetve mondják a mantrákat.

Tibeti asszonyok Lhászában a Dalai Láma palotája, a Potala körül járnak  körbe a falra szerelt és kezükben hordott imamalmokat pörgetve

Tűz

Már áprilisban is találkoztunk velük a tapasztalat szintjén, de a naptár szerint és normális esetben csak májustól indulnak a meleg nyári, vagyis a Tűz változó állapotához tartozó hónapok. A Földön kialakult élet egyik alapvető oka a Naphoz viszonyított ideális távolság. A Nap melege és a sugárzása biztosítja az élet szükséges feltételeit bolygónkon. A nap lényegében egy hatalmas fúziós atomreaktor, amely hidrogén fúzió révén állít elő energiát. A nővények és más szervezetek napenergiával szétválasztják a vizet hidrogénre és oxigénre, előbbit pedig széndioxiddal kombinálva fotószintézis révén a saját táplálékukként glükózt állítanak elő. Ily módon energiahordozóink, vagyis a fosszilis üzem- és fűtőanyagok (kőolaj, szén) is a fotószintézis eredményeként a nap energiáját tárolják, illetve saját élelmünk is közvetve vagy közvetlenül lényegében napenergiát tartalmaz. Amikor egy borra azt mondjuk tüzes, tulajdonképpen a magasabb alkoholtartalomra utalunk, ami pedig a must cukorfokának függvénye, a magasabb cukorfokhoz pedig több napos órára van szüksége a szőlőnek, vagyis a Nap tüzét érezzük a borban is.

Szőlők a Tagyon-hegyen és Zánka térségében

Tűz - élet és pusztulás körforgása

A tűz egyszerre biztosítja és fenntartja az életet a Földön, miközben az élet pusztulásának is egyik jelentős okozója az erdőtüzek, az ember által okozott és különösen háborúkban alkalmazott robbantások és bombázások által előidézett tüzek révén. A természetben is ezt az ellentmondást testesíti meg és ezáltal hozza létre az ökológiai rendszerek stabilitását, mert például az időnkénti erdőtüzek egyrészt a megmaradó élővilágot több táplálékhoz juttatják, másrészt emiatt több faj fennmaradását is biztosítják. Az ember saját céljai miatti beavatkozása megbontja ezt a dinamikus egyensúlyt és paradox módon sokszor az elérendő céllal ellentétes eredményekre vezet. Így például az amerikai nemzeti parkokban azt figyelték meg a huszadik század során, hogy minél hatékonyabban léptek fel az erdőtüzek kialakulása ellen, annál jobban elszaporodtak az erdőtüzek. Ennek oka, hogy az erdőtüzek szerepe az erdei aljnövényzet és a gyengébb, beteg faállomány elpusztítása annak érdekében, hogy a fennmaradó erdőállomány több táplálékhoz jutva megerősödjön, illetve egyes területeken az elöregedő erdő teljes pusztításával sajátos rekultivációt biztosít a tűz. Amikor az ember beavatkozik, például hatékony tűzvédelmi eljárásokkal, akkor nem engedi a – főleg alj - növényzet egy részének rendszeres ritkulását, így az elszaporodik és egyben egyre jobban szárad el a csökkenő táplálék miatt, ami miatt gyakoribbak lesznek az erdőtüzek.

A Földön található élet nem létezne a Nap, mint a naprendszer kályhájának tüze nélkül, de sok kultúrában a halálhoz is a tűz kapcsolódik a hamvasztásos temetés révén. Kathmandu szélén a Bagmati folyó mentén található Pashupatinath, a legjelentősebb hindu templom Nepálban, egyben az egyik legnagyobb Shiva templom az egész szubkontinensen. Shiva a teremtés és pusztítás Hindu istensége. A folyó partján állunk szemben a templommal, melynek lábánál a folyópart lépcsőin készítik fel a hallottaikat a hinduk az égetésre. A szertartások hajnalban indulnak és órákon át tartanak egyenként. A holttestet először  a lépcsőkre fektetik lábbal a víz felé, megtisztítják, virágokkal és tiszta ruhával borítják, miközben a rokonok búcsúznak a halottól, akivel előző este még lehet, hogy együtt vacsoráztak. A szertartást a férfirokonok végzik, a család nő tagjai kicsit hátrébb a templom alatti árnyékos, fedett részen várnak, míg végül a feleség is elbúcsuzik párjától. Eközben a máglyát egy „szakember”, tehát nem a rokonok készíti elő kicsit lejjebb a híd után, ahova bambuszrudakból ácsolt hordágyon viszik át halottjukat a férfiak. A szertartás itt is folytatódik, végül ruháitól megszabadítva meztelenül fekszik az ágakkal letakart halott és legidősebb fia gyújtja meg a máglyát, melyen pár óra alatt porig ég a test. Minden, amit levesznek, a ruhák, a virágok egy része a folyóba kerül és az alacsony vízállás miatt ott lebeg a part mellett. Meztelenül jött a világra az ember és meztelenül távozik, hamvait a folyóba szórják. A szertartás során mind az öt elem megjelenik, mintegy az állapotok változásának utolsó fejezeteként: a folyó, mint víz, a máglya, mint fa, a tűz, a hamu, mint föld és a füst, amely az éterbe/levegőbe száll fel.

Halott felkészítése hamvasztásra a Bagmati folyó partján (Pashupatinath, Kathmandu, Nepál, 2011)

A hamvasztás nem hindu „privilégium” nálunk a keresztény kultúrkörben és más vallásokban is gyakori módja a „temetésnek”. Vallási szempontból a tűz a megtisztulást biztosítja, de mint mindennek a vallási szokásokban ennek is van praktikus történelmi oka, a főleg melegebb égtájakon élő népek esetében a viszonylag gyors hamvasztás biztosította a fertőzések terjedésének meggátolását. Ugyanakkor a fa drága és mint már írtam róla az erdők kipusztítása a civilizációk eltünésének egyik fontos állomása, ezért és azokon a területeken, ahol eleve nincs elegendő erdő és fa, a temetés egyéb szokásai honosodtak meg. A Himalájában maradva például Tibetben az égi temetés, vagyis, amikor a holtestet feldarabolják és az addigra felette gyülekező madarak (keselyük) felé dobálják, amelyek elkapják és megeszik. Szintén Tibetben hagyományosan a betegségben elhunyt embereket feldarabolták és a folyóba dobták a halaknak, többek között ezért nem fogyasztanak a tibetiek halakat.

Tűz a mélyben

A Földet nem csak a Nap, hanem a bolygónk felszíne alatt rejlő forró rétegek is „fűtik”. Ezek létéről leginkább a termálvízek, utazásaink során pedig  a gejzírek tevékenysége kapcsán, vagy a távoli vulkánok időnkénti kitörése okán értesülünk. Miközben jogosan sok szó esik az ember környezetszennyező tevékenységének feltételezett klimatikus hatásairól, ennél nagyságrendekkel nagyobb  hatással voltak az elmúlt évszázadokban a vulkánok a Föld éghajlatára és természeti világára. A Washington állambeli St Helen vulkán 1980 márciusában kezdett kisebb magmatikus kitöréseket produkálni, naponta több, mint százat és rendszeressé váltak a földrengések a környezetében. Az egész világot rabul ejtették a rendszeresen sugárzott híradások a vulkán tevékenységéről és helipkopterek és repülők százai köröztek a következő hetekben a csúcs közelében, hogy a turisták megcsodálhassák a vulkán fortyogását. A biztonság kedvéért 13 kilométeres körzetben kitelepítették a lakosságot, de a vulkanológusok egy Jac Hyde nevű tudóst leszámítva nem tulajdonítottak különösebb esélyt egy igazán heves kitörésnek, mivel a leginkább tanulmányozott hawaii vulkánoktól eltérően a St Helen nem rendelkezett nyílt kráterrel.

Jack Hyde épp arra akarta a figyelmet felhívni – magyarázza kitünő tudománytörténeti könyvében Bill Bryson -, hogy emiatt, ha nagyobb nyomás alakul ki a vulkán belsejében az katasztrofális következményekkel járhat.[1] És pontosan ez történt május 8-án vasárnap reggel fél kilenckor, amikor az északi oldala a vulkánnak leszakadt és mintegy 250 kilométeres sebességgel annyi föld és kő zudult lefelé, amennyi egész Manhattant 120 méter vastagon betemethette volna. A következő percekben a hirosimai atombomba 27000-szeresét kitevő erővel tört ki a vulkán forró felhőt lövellve, mintegy ezerkilométer per órás sebességgel a magasba. Halálesetek még a vulkán 30 kilométeres körzetében is történtek. A hegycsúcs 400 méteres felső része eltünt, 600 négyzetkilométernyi erdő semmisült meg és 18 ezer méter magasba lövellt sűrű hamufelhőt, amelyből másfélórán belül a 130 kilométerre lévő Yakima városára mindent sötétbe borító és a várost másfél centiméter vastagon beborító hamueső hullott, három napra elvágva a települést a külvilágtól.

St Helen hegy (USA), 1980. május 18. 8 óra 32 perc (Forrás: Wikipedia)

A Föld egyik legszebb pontja a Yellowstone Nemzeti Park az Egyesült Államokban. Azt viszont csak kevesen tudják, hogy a felszini szépség alatt pusztító erők dolgoznak, ugyanis a Park a maga szinte teljes felületén, mintegy 9000 négyzetkilométeren egy hatalmas vulkáni kaldera, amely átlagosan 600 000 évente produkált vulkán kitörést. A Yellowstone egy szupervulkán, 73 kilométer átmérőjű és helyenként 13 kilométer vastag magmával (nagyjából két budapestnyi alapon és 13 kilométer magasan felhalmozott robbanóanyagot képzeljünk el), amely legutóbb 630 000 évvel ezelőtt a St Helen nagyjából ezerszeresét kitevő erővel tört ki. Az utolsó szupervulkán kitörés a Földön 75 ezer évvel ezelőtt az észak-szumátrai Toba volt, amelynek erejéről keveset tudunk, de jégminták alapján legalább hat évig vulkanikus tél borult a Földre és az emberi faj majdnem kipusztult, becslések szerint párezer egyedre csökkenve. A kitörés nagyjából háromszor olyan erős volt, mint a legutóbbi yellowstone-i.

Lávafolyam Hawaii partjainál 1

Lávafolyam Hawaii partjainál 2
(Fotó: Szekeres Csaba - a hawaii képek Csaba most készülő, Álmodtam egy világot című filmjéhez  kapcsolódnak)

A tűz elem alkímiája

Minden rendszer legyen, az természeti, vagy ember által konstruált egyik legfontosabb mechanizmusa az energiával, erőforrásokkal történő gazdálkodás. Az energiáról sokunknak a hőenergia jut elsőre eszünkbe, nem véletlenül. A hideggel, meleggel szembeni védelem nagyon fontos minden olyan faj esetében, amelyiknek ideális testhőmérséklete egy fokos tolerancia határon belül mozog és miközben a kihülés végzetes lehet, a magas testhőmérséklet a szervezet védekezése a vélt vagy valós támadásokkal szemben, a gyulladás jele. Vagyis bennünk emberekben is megvan a tűz, akár direkt vagy átvitt értelemben nézzük. A kérdés, mint minden elemnél az, hogy mennyire jellemző egy adott emberre.
Szinte minden fontosabb filozófiai rendszerben fellelhető az alapelemek egyikeként a Tűz. A korábbiakban már volt szó a Víz és a Fa változó állapotairól. Mind a tápláló ciklus, mind pedig a naptár kronológiája alapján a következő elem a Tűz. A naptárban a májustól kezdődő meleg nyári hónapokhoz tartozik és fokozottan érdemes figyelni jellemző szerveire és azok terhelésére, illetve megfelelő étrenddel és gyakorlatokkal ellensúlyozni a meleg időszak hatásait.
A Tűz yin szerve a szív, yang szerve a vékonybél. A Tűz változó állapotához tartozó jellemző érzelem a boldogság és a kreativitás, mint mentális állapot. Élettani szempontból a Tűz elemhez a fiatalság tartozik, testrészként a nyelv és a beszéd.

A tűz dominanciájú, állapotú emberek gyorsan és jól teremtenek kapcsolatot, de nem kitartóak, elunják, „elégetik” élményeiket, kapcsolataikat, tovább akarnak lépni, miközben „felperzselik” környezetüket. Állandó mozgásban vannak, „tüzesek”, és kitartásukat csak az állandó kihívások tartják fenn.[2] Ha megkérdezzük őket, valójában mit is akarnak, mi a céljuk, gyakran nem kapunk választ. Míg a yin tűzelemű emberek hajlamosak arra, hogy túl komolyak, az élettől távoliak, másoktól elszigeteltek legyenek, a yang tűz elem a zavarodott és zavartkeltő, nyugtalan, izgatott, sokat beszélő, túlzásokba eső, magukat minden áron igazolni akaró emberekre jellemző.[3] A Tüzet az öt változó elem ciklusában a Fa elem táplálja és a Viz elem oltja ki, így sematikusan nézve a bennünk lévő Tüzes állapot erősítésére több Fára van mindenek előtt szükség, míg csökkentésére a Víz állapotunkat kell erősíteni.

---

[1] Bill Bryson: A Short History of Nearly Everything (Random House, 2003) 274. old.

[2] Havasi András: A TaiJiQuan elmélete és filozófiája 52. old

[3] Taoista Egyház 2012 Naptár Július hó

Képzeld el a világot

Mától 4 napig Budapesten zajlik a "szellem woodstockja", a Hay Festival. Az eredeti Hay Festival a 26 éve indult egy kis településen, Hay-on-Wye területén, amely Anglia és Wales határán fekszik festői környezetben és nevezetessége, hogy falusias jellege ellenére több könyvesbolt is működik benne. Ezt persze nehéz elképzelni nálunk, ahol még a gazdagabb térségekben is tönkre mennek a kocsmák is. Az egyik ilyen könyvesbolt üzemeltetője régi barátom és egykori üzlettársunk, aki a fejébe vette, hogy a Magyarországon eltöltött évek és némi rokoni szálak okán legyen nálunk is Hay azok után, hogy ma már több kontinenst hálóz be és globális "franchiseként" 10 városban rendezik meg a fesztivált évente. Tavaly volt az első Hay Budapest kísérlet és annak sikerén felbuzdulva a lelkes nemzetközi és magyar szervező csapat komoly programmal indul idén, amely az alábbi linken található meg.

https://www.hayfestival.com/portal/budapest.aspx?skinid=1&localesetting=en-GB

A programban a jól ismert magyar nevek, mint Esterházy Péter és kevésbé jól ismert, de nálunk alkotó külföldi írók, mint Jaap Scholten mellett olyan nemzetközi sztárok szerepelnek, akiket nem sok eséllyel, vagy soha nem láthatnánk egyébként Magyarországon. Itt lesz például az amerikai újságíró-legenda Carl Bernstein, vagy a híres francia építész  Odile Decq, aki gyönyörű és izgalmas kortárs művészeti múzeumot, a MACRO-t tervezte Rómába.

MACRO - Róma ...

és a tervező Odile Decq

A Spanyol Nagykövetségnek és a Cervantes intézetnek hála erős a spanyol vonal is. Itt lesz Maria Duenas írónő, Fernando Savater filozófus és Arcadi Espada újságíró. Budapesti séták, magyar borokat és hazai művészeket bemutató program erősíti a helyi kínálatot. Nem sorolom, igazán inycsiklandó program mindenkinek, aki irodalom, művészet és egyáltalán a körülöttünk lévő világban zajló társadalmi folyamatok, vagy éppen múltunk rejtélyei iránt nyitott.

Ma délután egyebek mellett Marcus de Sautoy matematikussal Lovász László a mindenben megbújó szimmetriáról beszélget. Utána érdemes Nicole Krauss és Bán Zsófia beszélgetésére benézni. Az esti kikapcsolódásról a Classicus Ensemble (még a CEU-n) és a Dark dark dark könnyedebb stílusban az Akváriumban gondoskodik.

Irány a szellem woodstockja Budapesten, mindenkinek jó szórakozást kívánok. Akinek pedig megtetszik jövő hétvégén kezdődik az eredeti Hay Festival.